Hatóság közleménye szerint az elsősorban vérzések kezelésére és megelőzésére használt készítmény forgalmazását június 14-én függesztették fel. Felmerült ugyanis az érintett – P100513554-es és P100542545-as gyártási számú – tételeknél a minőségi hiba gyanúja.

gyógyszert gyártó CSL Behring Kft. kivizsgálta az esetet, aminek következtében az érintett tételek körét csökkentette a 2023. május 11. után gyártott tételekre, mivel a B fokozatú terület szennyezettségének legfőbb okaként az ekkor bevezetett új tárolókocsik, és az ezután belépett szervízszemélyzet belépését azonosították.

Az említett dátum után ugyanis a gyártott tételek egyikét sem csomagolták és nem szállították ki, ezért a velük kapcsolatos betegbiztonsági kockázatot kizárták.

A Haemocomplettan P poros oldatot injekcióhoz és infúzióhoz használják fel, általában vérzéscsillapítóként, illetve a vérzés megelőzésének céljából. A gyógyszer tisztított fibrinogén-koncentrátumot tartalmaz, ami a véralvadás egyik fontos fehérjéje. A készítményt emberi plazmából állítják elő.

 

Fájdalomcsillapító tabletta azonnali begyűjtésére adott utasítást Müller Cecília

A gyógyszerhatóság felfüggesztette a vényköteles gyógyszer forgalmazását és az egészségügyi szolgáltatóktól is visszagyűjti a pirulákat.
Bővebben--->