Az éves összes szabadság mértéke a módosítás értelmében többé nem életkorhoz kötött, hanem a jogviszony típusától függ (tanulói jogviszonyban évi 45 munkanap, felnőttképzési jogviszonyban évi 30 munkanap).

A módosítás általános hatálybalépési időpontja 2023. július 1, azonban bizonyos változásokat csak szeptember 1-jétől kell alkalmazni – hívja fel a figyelmet a könnyebb átállás érdekében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint pedig abban bíznak, hogy hatékonyabbá válik a duális képzés, szélesedhetnek a felzárkóztatást segítő programlehetőségek és egyszerűsödhetnek az adminisztratív folyamatok, mindez hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok még nagyobb szakmai tapasztalattal induljanak el a munkaerőpiacon.

Rövid ciklusú szerződések

A Napi.hu által megvizsgált módosítás szövege egyrészt lehetővé teszi, hogy egy naptári éven belül kétszer, akár két tanévben is lehessen rövid ciklusú szakképzési munkaszerződést kötni, továbbá alkalmazkodik a rövidebb idejű, kéthetes egybefüggő szakmai gyakorlatokhoz.

Rövid ciklusú szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető évente legfeljebb két alkalommal.

Ám az eddigi 4-12 hét helyett egyenként 2-12 hét, de éves szinten összesen legfeljebb 12 hét határozott időtartamra.

Változás, hogy a szabadságot nem, csak a munkabért kell arányosítani a munkaviszony időtartamának megfelelően, ha a szakképzési munkaszerződés megkötésére más foglalkoztatóval fennálló, foglalkoztatásra irányuló jogviszony (például egészségügyi szolgálati jogviszony) mellett kerül sor.

A módosítás értelmében a gazdasági kamara végzi a szakirányú oktatás ellenőrzését nemcsak a duális képzőhelynél, hanem a duális képzőhely által bevont közreműködőnél is.

Változik a szakképzési munkaszerződés időpontja

A friss törvény alapján megváltozott a szakképzési munkaszerződés megszűnésének időpontja. A módosítás értelmében a szakképzési munkaszerződés megszűnik:

  1. a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napján (eddig a megszűnés utáni 30. napon szűnt meg), ha a szakmát tanuló tanulmányait más szakképző intézményben nem folytatja, illetőleg
  2. a tanítási év utolsó tanítási napján, amelyben a tanuló a szakirányú oktatást közvetlenül követő első szakmai vizsgáját megkezdi. (Eddig ez a sikeres szakmai vizsgához volt kötve.)

A Napi.hu korábban megírta, rendelet lehetőséget ad a 2023/2024. tanév kereteinek, a szakaszainak, valamint a szünetek és vizsgaidőszakok időpontjainak rögzítésére.

Fontos szabály a fiatalkorúak tekintetében

A 18 év felettiek napi 8, az ennél fiatalabbak napi 7 órában vehetnek részt szakképzési munkaszerződéssel a duális képzésben. A napi munkaidőbe a munkaközi szünet időtartama is beszámítandó.