Az építési és közlekedési miniszter tájékoztatása szerint a MÁV és a Volán felkészült arra, hogy nyáron sokkal nagyobb mértékben veszik igényben a közösségi közlekedést, és tovább bővül az együttműködés, és július 1-től ugyanis Zalaegerszegen a helyi tömegközlekedésre is érvényes lesz a megye- és országbérlet.

ez lesz az első város, amelyen tömegközlekedés van és igénybe vehetik ezt a szolgáltatást, biztatom a főváros vezetését is, hogy próbálkozzon ennek a bevezetésével.

Lázár János hozzátette,

azoknak a követelményeknek, amelyeket a parlament támasztott a fenntarthatósággal kapcsolatban, eleget teszünk, és ezt az a Greenpeace igazolta, amelyet nem lehet azzal vádolni, hogy túl sok jót mondana a kormányról. Nyilatkozatukban jelezték, hogy ez a leginnovatívabb dolog, amit a magyar kormány a közlekedésben elvégzett.

A miniszter azt is közölte, hogy valószínűleg a vasúti InterCity járatokon pótjegy mellett érvényes lesz a bérlet.

A választ az interpelláló képviselő elfogadta.

A vármegye- és országbérletek jól jöhetnek a Balatonhoz is

Elkezdődött az előszezon, és az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is ki lehet használni - közölte a MÁV Zrt. Azt is írták, hogy május 15 -től már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz. Bővebben >>>

A 24.hu ma felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 18 900 forintért lehet országbérletet vásárolni, az azonban a fővárosi tömegközlekedésre nem érvényes, miközben Németországban hasonló összeget kell fizetni a Deutschlandticketért, amellyel a nagyvárosokban, így még Berlinben is lehet utazni. Ott akkora lett a szolgáltatás iránti érdeklődés, hogy az első napokban összeomlott a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn weboldala, sok jegypénztárnál több órás sorok alakultak ki.

A kedvezményes utazás a szövetségi és tartományi kormányoknak legalább 1100 milliárd forintnyi eurójába kerül évente, ennyit fizetnek a közlekedési cégeknek a bevételkiesésre. A német országbérlet a jövő év végéig van érvényben, akkor elemzik az eredményeket, de a vélemények erősen megoszlanak, hogy kinek mennyire éri meg a használata.