Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő szervezett nyilvános meghallgatást  Brüsszelben, amelyre több magyar egyetem képviselőjét is meghívta. A Semmelweis Egyetemet Merkely Béla rektor képviselte, aki gazdasági szempontból érthetetlennek nevezete, hogy miközben a magyar diákok nem mehetnek Erasmus ösztöndíjjal külföldre, más országok hallgatói látogathatják a magyar egyetemeket, ugyanennek a programnak a keretében.

Az Erasmus ösztöndíjjal érkező diákok 1-2 szemesztert töltenek Magyarországon, tehát nálunk költik el az ösztöndíjukat

– fogalmazott a rektor.

Kasza Gyula, az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, és egyik kutatóintézetének vezetője arról számolt be, hogy az Európai Bizottság a magyar egyetemeket az uniós pályázatokból kizáró döntése miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Az elmúlt évtized alatt széleskörű és stabil nemzetközi kapcsolati hálót építettek ki, amely kölcsönösen előnyösek volt a feleknek. A nemzetközi partnerek még kitartanak mellettük és próbálják segíteni őket annak érdekében, hogy a kutatásokat ne kelljen leállítaniuk. Kasza Gyula szerint ez a fajta segítség nem várható el egyik partnertől és diáktól sem. Hosszútávú megoldásra van szükség, hogy folytathassák a megkezdett kutatásokat.

Az EU tavaly év végén döntött arról, hogy nem kaphatnak uniós forrást a közalapítványi formában működő egyetemek, ezek a szigorítások különösképpen az Erasmus+ diákcsere és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési programokat érintik. A büntetés addig áll fenn, amíg a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségét meg nem szünteti a magyar kormány. Ideértve az új kuratóriumi szabályozásokat és a megbízások időtartamát is. Ezekről a tisztázandó pontokról Navracsics Tibor, Magyarország területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős minisztere többször tárgyalt az Európai Bizottsággal, és véleménye szerint pozitív irányba haladnak az egyeztetések.