A tavalyi nettó 74 millió forint helyett idén 200 milliós rezsivel számol az államfő hivatala. A Sándor-palota honlapjára feltöltött szerződések alapján legalábbis ennyire becsülik a gáz, a villany és a távhő költségeit.

A legnagyobb drágulás a gáznál mérhető: 6,2 millió helyett idén már 35 millióra tervezik, a távhőt a tavalyi 37,3 millió forint helyett 120 millióra becsülik. A legkevésbé a villanyszámla emelkedett, 31,1 millióról 45 millió forintra – írja a HVG.

Az üzemanyagra, az autópálya-matricára és egyéb szolgáltatásra szánt keret is a duplájára, nettó 40 millió forintra nő. Ugyanakkor az állami kitüntetések legyártása pár százezer forinttal kevesebbe, 54,1 millió forintba kerül.

A közzétett dokumentumból többek között az is kiderül, hogy 5,3 millió forintot szántak épületfestésre és mázolásra, 11,6 millióért vásároltak mobiltelefon és internet szolgáltatást a Magyar Telekomtól és 42,7 millióért bérelnek garázsbérletet.

Novák Katalin: Magyarországon sem merítettük még ki az összes rendelkezésre álló lehetőséget

Novák Katalin az Indexnek adott interjúban elmondta, kíváncsian várja, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés. „Fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről, vagy az oktatásról” – mondta a köztársasági elnök.
Bővebben--->