Bizonyára sokan vannak még, akik emlékeznek a kígyózó sorokra az üvegvisszaváltóknál, sokszor hidegben, hóban, mínuszokban vagy éppen a tűző napon aszalódva vártuk ki a sor végét és jutottunk hozzá a palack árához, hogy azt beváltsuk a következő vásárlásnál. Később megjelentek a pet-palackok és a fém dobozok és minden megváltozott. Most ismét itt a betétdíj-visszatérítési rendszer, csak korszerűbb formában. De tudjuk-e ez mit jelent?

Az uniós országoknak most ösztönözniük kell a forgalomba kerülő újrafelhasználható csomagolás részarányának növelését, valamint a csomagolás újrafelhasználását biztosító rendszerek alkalmazását az élelmiszer-biztonság veszélyeztetése nélkül.

2025-től minden italos palacknak, amely a három litert nem haladja meg 25 százalékban újrafeldolgozott anyagból kell készülnie, 2030-tól pedig 30 százalékban újrafeldolgozott másodnyersanyagot kell tartalmaznia. Miután rövid a teljesítési határidő, ezeket az előírásokat csak lakossági elkülönített gyűjtéssel, illetve passzív áruházi visszavétellel nem lehet teljesíteni, ezek csak és kizárólag kötelező visszaváltási rendszer (DRS: Deposit Return System) keretében valósulhatnak meg – írja a transcpack.hu. Hozzáteszik, a fogyasztót ugyanis ösztönözni kell, hogy az italos palackokat ne a kommunális hulladék közé tegye.

Szelektív hulladékgyűjtés

A megfelelő tájékoztató kampányokkal és felelős fogyasztói magatartás mellett még meg is valósulhatna, de ez csak elmélet, a gyakorlat sajnos nem ezt mutatja. Elég belenézni egy szemetesbe és rögtön kikandikálnak az üres üvegek, pet-palackok, dobozok.

A kötelező visszaváltási rendszer az európai gyakorlat alapján 90 százalék felett képes az érintett italcsomagolások hulladékait elkülönítetten visszagyűjteni. Ráadásul igen „tiszta” hulladék képződik, ugyanis magas szintű előválogatás történik a rendszer működése során.

2024. január 1-től országos szinten bevezetésre kerül a belföldön forgalomba hozott kötelező visszaváltási díjas termékek visszaváltási rendszere (DRS).

A DRS főbb szereplői:

  • a koncessziós társaság MOHU, amelyik a DRS rendszert működteti, a pénzügyi folyamatokat irányítja, a visszaváltó berendezéseket biztosítja, valamint szervezi a hulladékok gyűjtését és kezelését, továbbá szemléletformálást végez;
  • a gyártók, akik termékeik regisztrációját követően a DRS rendszer működtetését finanszírozzák a negyedéves díjakon keresztül, valamint biztosítják a forgalomba hozott termékek után a visszaváltási díjat a későbbi fogyasztói visszatérítés érdekében;
  • a fogyasztó, aki a korábban általa megfizetett visszaváltási díj visszatérítése ellenében gondoskodik az ép üres palackok visszaváltási pontokra juttatásáról;
  • a forgalmazó, akik 400m2 feletti üzletméret esetén kötelezően, egyéb esetben önkéntesen a koncessziós társaság által biztosított visszaváltó automaták segítségével vagy önkéntesen kézi visszavétellel fogadja vissza a hulladékot és közreműködik a fogyasztó választása esetén a visszaváltási díj visszatérítésében (levásárolható kupon formájában). Visszaváltási pont működtetése a koncessziós társasággal kötött szerződés (ÁSZF - hamarosan) alapján lehetséges.

Jogszabályi előírás még nincs, de a regisztráció már elkezdődött

Bár a vonatkozó jogszabályi háttér még nem áll rendelkezésre, a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet és a koncessziós szerződés előírásai alapján a MOHU megnyitotta a visszaváltási pontok regisztrációját. A visszaváltó automata igénylés és a manuális visszaváltási rendszerhez való csatlakozás lehetőségét is elindította a MOHU. (A Mohu a hulladékgazdálkodási koncessziót 35 évre elnyert Mol Nyrt. Leányvállalata.)

Szemétből lesz a csoda: új gyárat vett a Mol

A Mol birtokba vette a hulladékfeldolgozó Szarvasi Biogázüzemet, amely szerves hulladékból képes villamosenergiát és hőt termelni. Bővebben >>>

A 400 m2 feletti üzletméret esetén, a kötelezetti gépi visszaváltók jelentkezési időszaka lezárult, az önkéntesen csatlakozni szándékozó gépi visszaváltók jelentkezését folyamatosan várják.

Aki visszaviszi az üvegeket még anyagilag is jól járhat.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) elnöke szerint nagyon komoly vásárlómegtartó ereje lesz az új rendszernek, elsősorban a környezettudatos vásárlók körében. Továbbá azért is, mert várhatóan levásárolható kuponok járnak majd a visszaváltott palackokért és más hulladékokért.

A visszaváltási díj

A tervezet szerint a kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék után darabonként 50 forint visszaváltási díj fizetendő. A nem kötelezően visszaváltási díjas, újrahasználható termék darabonként fizetendő visszaváltási díját a gyártó határozza meg a forgalomba hozóval kötött megállapodás alapján, melynek célja a meghatározott helyre történő visszajuttatás ösztönzése.Tehát ezek a termékek visszaváltási díjjal növelt vételáron hozhatók forgalomba, illetve forgalmazhatók. A visszaváltási díj összegét a számlán vagy a nyugtán, a termék árától elkülönítve kell feltüntetni.

A Mohu azt ígéri, a visszaváltásért kapott voucher készpénzre is váltható az adott üzletben vagy üzletláncban. Utalható továbbá bankszámlára az automatába épített vonalkód-leolvasóval, ha a regisztrált ügyfél a telefonos applikációjával azonosíthatja magát, végül felajánlható a pénz jótékonysági célú szervezetnek, amely az automata kijelzőjén választható ki.

Szemét egy ügy: Kaliforniába vitték a palackokat, dollármilliókat kerestek vele

7,6 millió dollárt, közel 2,7 milliárd forintot tett zsebre egy család nyolc tagja azzal, hogy használt dobozokat és palackokat vittek tonnaszámra Arizonából egy állammal nyugatabbra, Kaliforniába. Az ügyészek szerint ez csalás. Bővebben >>>