A KSH adatai szerint 1996 óta az önkormányzati ingatlanok száma - a közben zajló lakásprivatizáció ellenére - folyamatosan nőtt. A meglepőnek tűnő bővülés egyik oka, hogy az adatgyűjtés kezdetén az adatszolgáltató önkormányzatok száma még nem volt teljes, és csak 2000 elejére érte el a 100 százalékot. Másrészt ezekben az években számos település önállósodott szétválással, aminek következtében az önkormányzatok száma megnőtt, a megosztás nyomán pedig az önkormányzati vagyon a földhivatali nyilvántartásban esetenként elaprózódott.

Az önkormányzati tulajdonban a forgalomképes ingatlanok aránya 2003-ig átlagosan meghaladta a 45 százalékot. A csúcsévet 1998 jelentette, akkor a 834 ezer ingatlan több mint 48 százaléka volt forgalomképes, míg 2006-ra - az időközben lezajlott privatizáció következményeként - a 955 ezer önkormányzati ingatlannak már csupán 37 százaléka maradt forgalomképes.

Az ingatlanvagyon meghatározó részei a lakások, a nem lakás célú helyiségek, a közművek (víz, csatorna, gáz, távfűtés), valamint a közlekedési, föld- és zöldterületek.

A felépítmények közül az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok legnagyobb része lakó-, oktatási, kereskedelmi, szolgáltató, igazgatási és szálló jellegű, szociális és egészségügyi, valamint művelődési célt szolgáló épület. Idetartoznak a kisebb számú üzemi épületek, strandok, fürdők, sportlétesítmények, a köztemetők építményei és a melléképületek is.

Az összes önkormányzati lakóépület száma az elmúlt 10 évben közel 12 ezerrel csökkent, a lakások száma pedig 270,9 ezerről 145,1 ezerre apadt. Budapesten 1996 végén közel 18 ezer lakóépület volt a fővárosi és a kerületi önkormányzatok tulajdonában, ez a szám 2006-ban már nem érte el a 14 ezret.
Az önkormányzati lakások száma az elmúlt évtizedben országosan több mint 125 ezerrel csökkent. 1996-ban Budapesten 130 ezer önkormányzati lakás volt - a teljes önkormányzati lakásállomány csaknem fele -, míg 2006-ban már csak 55 ezerrel gazdálkodtak a fővárosi és kerületi önkormányzatok. E 10 év alatt az önkormányzatok vagyonában megmaradt lakások több mint egyharmada még mindig a fővárosban található. Bár a lakásprivatizáció első éveiben a jó minőségű, nagyméretű lakások keltek el, az önkormányzatok tulajdonában maradó lakások szobaszám és komfortfokozat szerinti megoszlásában jelentős változás nem történt. Az elmúlt évben összkomfortos volt a lakások közel 38, komfortos 35, félkomfortos közel 7, komfort nélküli vagy szükséglakás pedig nem egészen 21 százaléka. A lakások átlagos alapterülete szintén alig változott, 48 négyzetméter fölött maradt. Tavaly az ország 145 ezer önkormányzati lakásának közel 44 százaléka egy-, nem egészen 53 százaléka pedig kétszobás volt.

Az önkormányzati tulajdonban lévő oktatási célt szolgáló épületek száma tíz év alatt nemigen változott, továbbra is 14 ezer ilyen ingatlanról szól a statisztika. Bár az épületállomány fiatalodott, műszaki állapota romlott: a felújítást nem igénylő ingatlanok aránya bő 10 százalékponttal 40 százalék alá esett.
Hasonlóan nem rózsás a helyzet az önkormányzati tulajdonú kereskedelmi, szolgáltató, igazgatási és szálló jellegű épületek terén sem. Az ingatlanállomány 1996 és 2006 között több mint ezerkétszáz épülettel csökkent, és a megmaradók műszaki állapota is romlott, immár csak 39 százalék nem szorul felújításra, az 1996-os 54 százalékkal szemben.

Az önkormányzati tulajdonú szociális és egészségügyi intézményi épületek száma 1996 és 2006 között közel 190-nel nőtt. Az is látszik azonban, hogy e vizsgált 10 év alatt közel 10 százalékponttal emelkedett a felújítandó épületek aránya annak ellenére, hogy a 100 évnél régebbi épületállomány kis mértékben csökkent. 1996-ban az önkormányzati tulajdonban álló nem lakáscélú helyiségek közül közel 2200 volt az orvosi rendelő, 2006-ra az erre a célra használt helyiségek száma 1500-ra csökkent.