Balogh László azt mondta, a több mint 22 százalékos növekedés mögött egyrészt a gazdaság jó teljesítménye áll, amelynek köszönhetően nagyobb beruházások is történtek, például irodaházak, ipari ingatlanok építése. Másrészt sok volt az állami és az uniós forrásból indított beruházás, valamint a lakásépítések is fellendültek.

Az új lakások átadásának üteme folyamatosan nő, évről-évre harminc százalékkal többet adnak át. 2017-ben 15 ezer, 2018-ban vélhetően húszezer lakást adtak át, pontos adatok azonban erről még nem állnak rendelkezésre - tette hozzá.

QP | Quality Placement

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővülésével júliustól a használt lakások piaca is fellendülhet, valamint a kisebb alapterületű ingatlanok mellett a 2-3 gyerekesek extraforráshoz jutása miatt a nagyobbak iránti kereslet is nőhet - vélekedett a szakértő, aki szerint a falusi csok a gazdaságilag nem fejlett régióban lévő ingatlanok keresletét növelheti.