Az irodapiac kimondottan kimagaslóan teljesített az év során, hiszen az üresedés az elmúlt 6 év legalacsonyabb szintjére süllyedt, míg a bérbeadás rekord magasságot ért el. Ennek következtében az irodák voltak a legnépszerűbb befektetési célpontok az éves volumenből 35 százalékkal részesedve. A kiskereskedelmi ingatlanok aránya a teljes volumenen belül 29, az ipari ingatlanoké 13 százalékot tett ki, míg a maradékot szállodák és újrahasznosítandó ingatlanok adásvétele képviselte.

2014 negyedik negyedévében az ingatlanpiaci befektetések volumene nagyjából 77 millió euróra rúgott. Ezen belül a jövedelemtermelő ingatlanok értékesítéséből 60 millió euró származott. A legjelentősebb ügyleteket iroda eladásokra kötötték.

Az összefoglaló regionális befektetési kutatás szerint Magyarországon az erősödő befektetői érdeklődés hátterében a javuló általános ingatlanpiaci környezet és a lengyel vagy cseh piacokhoz viszonyított kedvezőbb árazási feltételek állnak. A felmérés szerint az elérhető legmagasabb hozam irodák esetében 7,30 százalék, a logisztikai ingatlanoknál 9,25 százalék, kiskereskedelmi ingatlanok esetén pedig 7,25 százalék körül alakult a tavalyi év végén.

2014 során a közép-kelet-európai régió ingatlanpiacai, közte Magyarország kiemelkedően teljesítettek. A régióban mért éves befektetési volumen 27 százalékkal haladta meg a 2013-ban rögzített értéket és közel 7,9 milliárd eurót ért el. Magyarországon éves szinten 80 százalékkal nőtt a befektetési volumen, bár igen alacsony bázishoz, a 2013-as mintegy 320 millió euróhoz képest - kommentálta az adatokat Tuza Rita, a JLL piackutatási részlegének vezetője.

Idén ennyit nőhet a teljesítmény

Bár a nem prémium kategóriás kiskereskedelmi ingatlanok likviditására hátrányosan hathat a jogszabályi környezet változása, az irodák és ipari/logisztikai ingatlanok iránt jelentősen megerősödhet a befektetői érdeklődés. A folyamatban lévő ügyletek mind a helyi mind pedig a nemzetközi szereplők aktivitásának növekedésére utalnak, és a finanszírozási kondíciók javulása eredményeképp a 2015-ös befektetési volumen jelentősen erősödni fog a hozamok csökkenése mellett. Előrejelzéseink szerint 2015-ben az éves befektetési volumen akár 30 százalékkal is meghaladhatja a 2014-es szintet és nagyjából 750 eurót érhet el - tette hozzá Benjamin Perez-Ellischewitz a JLL tőkepiaci részlegének vezetője.