A Magyar Ingatlan Tanács (MIT), valamint az IME által rendezett konferencián Kardos Kázmér azt kifogásolta, hogy több olyan jogszabály is létezik, amelyek az értékbecsléshez adnak támpontokat, de ezek nem egységesek. Példaként azt az idei földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendeletet említette, amely a termőföld-értékbecslőket csak akkor ismeri el, ha szerepelnek a minisztérium névjegyzékében. Az energetikai tanúsítvány kapcsán - amely, akárcsak a háztartási gépeknél, betűvel jelöli a kategóriát - nincs szakmai irányelv arra, hogy a jobb minőségű, azaz kevesebb energiával működő épület mennyivel ér többet, mint a rosszabb minősítésű. Kardos Kázmér hiányolta az egységes ingatlan adatbázist, véleménye szerint az állam, az illetékhivatali adatokból hozhatna létre ilyet. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője ezzel szemben nem tartotta állami feladatnak az egységes adatbázis létrehozását. Különösen nem az illetékhivatali bázison, amely csak az értékesített ingatlanokat tartalmazza, azok értékeit is pontatlanul - mondta. A vagyonadó Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett ingatlanokra vonatkozó részével kapcsolatban kifejtette, hogy a testület által kifogásolt forgalmi érték alapú adózás további kérdést vet fel: miért nem alkotmányellenes az illeték-, a számviteli, a kártalanítási és még egy sor törvény, amikor azok is a forgalmi értékkel operálnak. Véleménye szerint az ingatlanadót számított alapon, kivetéssel kell megállapítani, és azt levonhatóvá kell tenni a személyi jövedelemadóból, illetve cégeknél a helyi iparűzési adóból.

Lakás zöldkártya egyszerűen, magas minőségben! (X)