Költözik a Miniszterelnökség, de a HM marad

Egyelőre lekerült napirendről, hogy egyes minisztériumok vidékre költözzenek, adta hírül a Magyar Idők. Majdnem másfél évvel ezelőtt az akkori kormányszóvivő jelentette be, hogy a miniszterelnök felkérte a honvédelmi és a földművelésügyi tárca vezetőit, vizsgálják meg a lehetőségét minisztériumuk Székesfehérvárra és Debrecenbe költözésének lehetőségét.
Inforádió, 2015. november 2. hétfő, 19:58
Fotó: Napi.hu

A harmadik Orbán-kormány első tanácskozását követően, 2014. június 6-án jelentette be a kabinet akkori szóvivője, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet. Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön - írja az inforadio.hu.

"Ez egy nagyon érdekes felvetés, ugyanakkor roppant bonyolult számvetéseket kell elvégezni, hiszen itt infrastrukturális, pénzügyi, biztonsági, katonaszakmai és nem utolsó sorban személyügyi kérdéseket kell mérlegre tenni." A Magyar Idők most azt írta, a HM esetében van egy nagyon fontos stratégiai akadály. A tárca Székesfehérvárra telepítése 40 milliárd forintba kerülne és ütközne a NATO elvárásával. Ugyanis a városban van a székhelye a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának, azonban katonai alapelv, hogy két ilyen fontos honvédelmi irányítóközpont nem lehet egy helyen, mert háború esetén egyetlen támadással meg lehet semmisíteni őket.

Tavaly nyáron a Földművelésügyi Minisztérium 2016. márciusi Debrecenbe költözése is napirenden volt, most viszont már nincs. Bár a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözött idén januárban. Orbán Viktor akkor ezeket a költözéseket egyedi kísérletnek nevezte. "Egy ilyen erőközponttól azt várjuk, hogy legyen termelési központ, legyen határozott és karakteres szellemi élete, ápolja a hagyományait, és legyen egy vonzáskörzete, hogy mint egy nagy ipari vidéki erőközpont, képes legyen maga köré gyűjteni munkahelyet nyújtva a környékben található településeken élő embereket is."

A Kecskemétre települést már lebonyolító vidékfejlesztési államtitkárságon 100-ból 31-en vállalták a változást. Közülük 11-en költöztek a városba, a többiek naponta ingáznak. A minisztériumok költözésének éppen ezért elsősorban személyi akadályai vannak.

A Miniszterelnökség viszont a Várba költözik

Budapesten belül viszont lesz költözés. A budai Várba a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség központi hivatala. A két évvel ezelőtti Magyar Közlöny szerint jövő év március 15-ig. Lázár János miniszter nyilatkozott idén szeptemberben. "Költözni fogunk, tehát a következő időszakban a Miniszterelnökség átköltözik a Karmelita kolostor épületébe, a budai Várba, ennek előkészítése gőzerővel zajlik, az idén ki fogjuk választani a kivitelezőt, és jövőre megépül az új épület, ott mindenkinek meglesz a helye."

Csak ennek a költözésnek az előkészítése mintegy másfél milliárd forintba kerül. Kurucz Éva korábbi kormányszóvivő beszélt az RTL Klub Híradójának tavaly nyáron. "Mérnöki munkákra van szükség, kivitelezési terveket kell készíteni, tehát ez egy komplex, speciális szaktudást igénylő munka. Ez az előkészítési munka kerül ennyibe. Hogy maga az építés mennyibe fog kerülni, az majd később derül ki, miután majd felmérték a helyzetet és a kivitelezési tervek elkészültek."

2016-ban és 2017-ben összesen csaknem 14 milliárd forintba kerülhet a kolostor és környékének átépítése, rekonstrukciója. A korábbi években elkülönítette forrásokkal az összeg 21 milliárd forintra rúghat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.11.03 14:43

Pénz, mióta számít?

Egy stadion ára.

A vidéki embereket megint átverték.

Nem lesz minisztériom másutt, csak Budapesten.

Ez is az elmúlt 8 év bűne!

Másé nem lehet.

A Gyurcsány az oka!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2015.11.02 21:11

Már csak a koronázás hiányzik de nem kell sokat várni :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html