ÉVOSZ: a járvány sokkolta a lakásépítési piacot

Az építőipari vállalkozások alapvetően a munkaellátottságukért küzdenek és egyelőre nem a bérkiegészítő és egyéb állami támogatásokban gondolkodnak. A cégek likviditása romlik, a megkötött új szerződések volumene mindössze a várt mennyiség 65-70 százaléka. A lakásépítési piacot sokkolta a járvány - írja a koronavírus építőiparra gyakorolt hatásairól friss összefoglalójában az ÉVOSZ.
Szepesi Anita, 2020. április 24. péntek, 06:40
Fotó: Napi.hu

Továbbra sem jellemző az építőiparra, hogy a koronavírusos megbetegedések akadályoznák a tervezői, kivitelezési, lebonyolítói munkát. A cégek megtették a szükséges munkaegészségügyi intézkedéseket, azonban e lépéseknek jelentős a költségnövelő hatása - állapítja meg friss felmérésében az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az építési vállalkozások meghatározó többsége berendezkedett a járványhelyzet melletti munkavégzésre, ugyanakkor a 60 év feletti kisvállalkozók és önfoglalkoztatók körében találni olyan mestereket, akik a tevékenységüket átmenetileg felfüggesztették.

Romlott a kiszámíthatóság

Az építőiparon belül az együttműködési készség erősödött, miközben lerövidült a piaci folyamatok kiszámíthatósága. A többnyire rövid átfutású munkán dolgozó mikró- és kisvállalkozók előrelátása megszűnt, a hosszabb távú munkán dolgozó közepes és nagy vállalkozások összességében az év közepéig látnak előre, a második félév és 2021-es év számukra is bizonytalanná vált. Az ágazat eddig mintegy 335 ezer foglalkoztatottnak munkát tudott biztosítani, teljes munkaidőben.

A folyamatban lévő munkák egy részénél okoz kisebb határidő csúszásokat a járványhelyzet, a vállalkozások a rajtuk kívül álló okok kezelésével is igyekeznek a csúszásokat behozni. A megrendelők és a projekteken munkát végzők türelemmel és fokozott figyelemmel kezelik a helyzeteket - írja az ÉVOSZ.

A járvány megjelenésétől a mai napig tart az építőanyagok gyors készletezése. A belföldi anyaggyártók folyamatosan dolgoznak, a termelés kiszolgálása a fuvarozási nehézségek mellett összességében biztosított. A legtöbb helyen az akadozó importot igyekeznek hazai gyártású termékekkel kiváltani.

Az új projekt előkészítése továbbra is lassul

Az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél az év eddig eltelt részében az előző év azonos időszakához képest az eljárások száma 1321 eljárásról 895 eljárásra csökkent, az eljárások értéke pedig 454 milliárd forintról 415 milliárd forintra mérséklődött (Forrás: Közbeszerzési Hatóság). Egyre több olyan eljárás van ahol nem hirdetnek eredményt, a magán megrendelői körben pedig vannak előkészített projektek, amit nem indítanak el. Mindezek eredményeként az ágazat rendelésállománya a 17. héten tovább csökkent.

A múlt év azonos időszakához mérten az ÉVOSZ április végi várakozása szerint 18 - 20 százalékkal kisebb lehet a rendelésállomány volumene. Ennél kedvezőtlenebb a helyzet a mélyépítési alágazatban, ahol 25 százaléknál is több lehet a hónap végére a rendelésállomány csökkenése. Mind az állami, mind az önkormányzati, mind a lakossági és egyéb magán megrendelőknél érezhető az elbizonytalanodás.

Március és április hónapban a megkötött új szerződések volumene a várt volumennek mintegy 65 - 70 százalékát érhette el. Április hónap vízválasztó az építőipar 2020-as teljesítményét illetően. Az országos építés-szerelés termelési érték a folyamatos kormányzati és önkormányzati megrendelések nélkül zuhanásszerűen fog csökkenni. Az ITM javaslati csomagjában szereplő "előrehozott" beruházási csomagot minél előbb létesítmény sorosan kellene ismertetni és közbeszerzési eljárásban ajánlatadásra kiírni - írja a szakszövetség.

A kereslet csökkenése erősíti a versenyt az építőipari vállalkozások között. Különösen igaz ez, az alvállalkozók versenyére. Április közepétől számos területen az ajánlati és vállalási árak csökkenését tapasztalják.

Romlik a likviditás

A munkaellátottság csökkenésével arányosan romlik a vállalkozások likviditási helyzete. Az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál sokasodik a befogadott számlák határidőn túli kifizetése. Az ÉVOSZ továbbra is gyorsított számlakifizetést szorgalmaz az Államkincstár részéről.

A külföldi munkaerő (jellemzően ukrán és szerb) nagy többsége hazautazott, a határmenti, 30 km mélységű ingázás lehetősége továbbra sem működik.

A mikró- és kisvállalkozói körnek jellemzően rövidebb átfutási idejű munkájuk van, amit befejezve nehezebben tudnak újabb szerződéseket kötni.

Idén az év elejétől az építőipari cégek 5 - 8 százalékos anyagár emelkedést tapasztaltak. A 17. hétre nem volt jellemző a belföldi anyagok árának további emelkedése.

Főként a forintgyengülés következtében ennél lényegesen jobban drágultak az import termékek, az ebből adódó plusz költségek nem férnek bele a szerződésben vállalt árakba. Az ÉVOSZ abban bízik, hogy a többszörösen benyújtott javaslatát befogadva a közösségi és a támogatott magán megrendeléseknél az import termékek költségének elszámolása számlával igazoltan, a beszerzés időpontjában fennálló árfolyamon történhet.

Sokkban a lakásépítés

A járványhelyzet a lakásépítés piacát is sokkolja. Az építési vállalkozók is fontosnak tartják, hogy szélesebb körben fennmarad az új építésű lakásoknál a kedvezményes, 5 százalékos áfa, illetve mielőbb bevezessék a rozsdaövezeti fejlesztésekre.  Célszerűnek tartanák, ha a döntéshozók vizsgálnák a kiterjesztés lehetőségeit. Az egyértelműség és az átláthatóság érdekében úgy vélik, a rozsdaövezetet jogszabályban lenne érdemes definiálni.

Munkáért küzdenek a vállalkozások

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel kapcsolatban az ÉVOSZ úgy véli, a vállalkozások alapvetően a munkaellátottságukért küzdenek és egyelőre nem a bérkiegészítő és egyéb állami támogatásokban gondolkodnak. Az ITM által napokban ismertetett gazdaságvédelmi tervben kiemelt ágazatok között az építőipar közvetlen támogatására 65 milliárd forintot jelöltek meg. Az összeg felhasználására vonatkozóan ez idáig további információk nincsenek. Azt írják, hogy szorgalmazzák a támogatási keret mielőbbi konkretizálását.

A tőkeerős, jó hitelbesorolással rendelkező építőipari vállalkozások tervezik a saját fejlesztésű, közvetlen piaci értékesítésű lakásépítéseket is, amivel tovább tudnák foglalkoztatni a munkavállalóikat.

HOZZÁSZÓLÁSOK