Mától milliókat kaphatnak lakásra a családok

Az új, állami kamattámogatású hitelprogram elindítása lökést adhat a hosszú ideje pangó lakáspiacnak - véli az OTP Bank. A banknál mától igényelhetők az új konstrukciójú hitelek, amelyeket új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, valamint korszerűsítéshez lehet igénybe venni.
MTI, 2012. augusztus 6. hétfő, 14:59
Fotó: Napi.hu

A kormány tavaly októberben jelentette be, hogy állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra. A bejelentéskor úgy számoltak, a két programot együtt 2012-ben 7-9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 6,2 milliárd forintba kerül az idén.

Az új támogatási forma lökést adhat a hosszú ideje pangó lakáspiacnak, hiszen a korábbi kamattámogatott konstrukcióval szemben az új, otthonteremtési támogatott hitel már használt lakás vásárlására is igénybe vehető - emelte ki Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank közleményében.

Használt lakásra is jár támogatás

Új lakás vásárlására vagy építésére legfeljebb 10 millió forint összegű támogatott lakáskölcsön igényelhető, ha az ingatlan értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. Lakáskorszerűsítésre és használt lakás vásárlására 6 millió forintban állapította meg a törvényalkotó a felvehető legmagasabb kölcsönösszeget, amely legfeljebb 15 millió forintos vételár, illetve bekerülési költség esetén vehető igénybe.

Terhelt lakásra is igényelhető

Kovács Antal szerint ezek az összegek a legtöbb ügyfél igényét kielégítik, hiszen az átlagos igényelt összeg ennél jellemzően alacsonyabb. Egyben emlékeztetett arra, hogy az otthonteremtési kamattámogatás fizetési nehézségekkel szembesülő devizahiteleseknek is segítséget nyújt, mivel a konstrukció igénybe vehető késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan megvásárlására, lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltására, vagy akkor is, ha a devizakölcsönét késedelmesen fizető adós lakását kisebbre szeretné cserélni.

Együtt is felhevető a két konstrukció

A vezérigazgató-helyettes hozzátette: az állami kamattámogatás és a vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, vagyis a szocpol együttesen is igénybe vehető a banknál. Az OTP a közleményben kiemeli, hogy a kamattámogatás nagysága hitelcélonként eltérő és 5 éves időtartama alatt csökkenő mértékű, valamint hogy új lakás építése vagy vásárlása esetén az eltartott gyermekek számától függően is változik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2012.08.06 22:26

@rigolya: Ma is azt szívjuk, kegyetlenül!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2012.08.06 21:53

@SzaszaG: Így kezdődött az I. fidesz alatti lakásprogram is. Aztán lett belőle évi 250 mrd. Majd devizahitelek. Jól mondta az OTP anno: sok kicsi sokra megy!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.08.06 20:38

6.2 milliárd ezen nem sokat fúj...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mr. Dickinson, 2012.08.06 20:25

Fújjuk az ingatlanlufit, az megold minden problémát....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html