Milliárdos állami fejlesztést adnak át Szilvásváradon

Átadják hétvégén az új fedeles lovardát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, ennek fejlesztésére 2017-ig mintegy hétmilliárd forintot költ az állam.
MTI, 2016. november 9. szerda, 14:45

Nagyszabású lovas ünnep lesz a hétvégén, szombaton Szilvásváradon, átadjuk a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontot, amely a hazai lovas világ utóbbi évtizedeinek legnagyobb beruházása - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1-en.

Lovas nemzet vagyunk, szeretjük a lovakat, lovaskultúránk, lovas hagyományaink megérdemlik, hogy a lovassportok méltó környezetben fejlődjenek tovább - fogalmazott a miniszter, aki megemlítette: a közel 1,9 milliárd forintos beruházásból megépült fedeles lovarda csupán az első üteme annak a nagyszabású fejlesztésnek, amelyre a kormány összesen 6,8 milliárdot szánt. Ebből az összegből újulnak meg 2017-ig a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont létesítményei, a fedeles lovarda, a négy évszakos pálya és a szükséges kiegészítő létesítmények, valamint a környező infrastruktúra.

Mindez a Kincsem Nemzeti Lovas Program része, amely további jelentős beruházásokat is takar: Bábolnán, Mezőhegyesen, Fábiánsebestyénben, a Nemzeti Lovardánál közel 2,5 milliárd forintból felújítási munkák zajlanak.

Kiépültek azok a lovasturista-útvonalak, amelyek lehetővé teszik az ország lóval történő bejárását. Célunk, hogy világszínvonalú infrastrukturális háttérre támaszkodjon a magyar lovaskultúra - mondta Fazekas Sándor. A felsorolt fejlesztések egyben turisztikai beruházások is. Szilvásvárad a Bükk kapuja, Észak-Magyarország egyik legkiemeltebb turisztikai célpontja, ahol a csodálatos látnivalók és a világszínvonalú versenyek is bővíti az idegenforgalmi kínálatot.

A tárcavezető kifejtette: hazánkban egyre nagyobb az érdeklődés lovas hagyományaink, a lovaglás, a lovasversenyek iránt, a rendszerváltás óta megháromszorozódott a versenyeken indított lovak száma. Míg 1990-ben 1314 sportló volt Magyarországon, ez a szám 2013-ra 4010-re nőtt, a lovas rendezvények száma pedig meghaladja a hatszázat is.

A szilvásváradi lipicai ménes olyan érték, amelyre büszkék lehetünk, hiszen a lipicai az egyik leghíresebb lófajta a világon, a szilvásváradi gazdaság évtizedek óta őrzi, gyarapítja ezt a nemzeti kincset.

Nem akadt versenytársa a Mészáros és Mészáros Kft.-nek és konzorciumtársának a szilvásváradi lovasközpont kialakítására kiírt közbeszerzésen. A nettó 6,2 milliárd forintos vállalási ár 1,6 milliárddal magasabb a szerződés előzetesen becsült értékénél.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK