A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete elnökeként szeretném segítségüket kérni, hogy az 502/2020. (XI.16.) Korm. rendeletet egészítsék ki azzal a lehetőséggel, hogy a 2020. évi beszámolást és a 2021. évi tervezést írásbeli szavazással is el lehessen fogadtatni - írja nyílt levelében Bék Ágnes a tht.hu szerint.

A kérést azzal indokolja, hogy a járvány miatt a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezés szerint közgyűlést csak 2021. május 23-tól lehet tartani és erre összesen 90 nap áll rendelkezésre. Viszont az időtartam jóval kevesebb, mint amennyi a társasházi törvényben biztosított, hiszen ott május 31-ig kell megtartani és ez öt hónapos határidőt tartalmaz. Valamint a társasházkezeléssel-ingatlankezeléssel foglalkozó gazdasági társaságok általában 50-100 társasházat - vagy még többet is - kezelnek, így a hétköznapi esték és a nyári időszak alatt nem tudják teljesíteni a közgyűlések összehívását.

QP | Quality Placement

Amennyiben lehetőség lenne az 50 lakásszám alatti társasházak esetében az írásban történő szavazással elfogadtatni a múlt évi elszámolást és a 2021. évi tervszámokat, akkor csak a nagyobb albetétszámú társasházaknál kellene a közgyűlésen erről dönteni. Az írásbeli szavazás nagyban elősegítené azt is, hogy a megvalósításra váró felújításokról előbb születhessen döntés és nagyobb esélye lenne annak, hogy még ebben az évben a végrehajtás is megtörténjen. Amennyiben a nyári időszakban születik közgyűlési határozat, akkor a kivitelező megkeresése és a munkák elvégzése már minden bizonnyal 2022-re tolódik - érvel a TTOE elnöke.

Aki szerint az is probléma, hogy a hitelek felvételénél egyes pénzintézetek a hatályos rendeletek alapján nem fogadják el a közös képviselő által kiírt írásbeli szavazást arra hivatkozással, hogy azt csak a tulajdonosok 10 százalékának írásbeli kezdeményezésére teheti meg. Bék úgy látja, hogy ez ellentmond a társasházi törvénynek, amely szerint meghatározott eseteken kívül más közgyűlési határozat is meghozható írásban és ekkor a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke küldi meg az anyagot a tulajdonosoknak, hogy milyen témákban szavazhatnak írásban.

Ezért kérik, hogy a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló rendeletet egészítsék ki azzal, hogy a sürgős döntést igénylő ügyekben hozott határozat írásbeli szavazással is elfogadható legyen, úgy, hogy azt a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke - részletes tájékoztató anyag mellett - küld meg a tulajdonosok részére.

Március 8. hétfőtől Magyarországon szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, amely a társasházaknak sem kedvez, melyek csak részleges kivételt kaptak a korlátozások alól.