Hiába figyelmezteti a rendőrség a lakosságot, az unokázós csalók rendre túljárnak az idős emberek eszén – számolt be a Paraméter.sk.

Pozsonyban a rendőrség tájékoztatása szerint egy 87 éves nőt azzal hívott fel egy magát banki dolgozónak kiadó szélhámos, hogy 45 percre zárolták a bankszámláját, mivel csalók szerették volna megkaparintani a rajta lévő pénzt.

A banki alkalmazott, akiről csak az eset végén derült ki, hogy egy a csalók közül, azzal hívta fel az idős nénit, ha rövid időn belül nem veszi le a számláján lévő összes pénzét, akkor azt a csalók kaparintják meg.

Az idős hölgy hamarosan újabb hívást kapott, amelynek során egy másik csaló rendőrnek adta ki magát. Azzal ijesztett rá a hölgyre, hogy veszélyben van az élete. Ezután rávette, hogy annak érdekében, hogy elkerülje a veszélyt, vegye le az összes pénzt a számlájáról és a készpénzt hagyja ott egy táskában az előre megbeszélt helyen, egy köztéri szemetes mellett.

A 87 éves nő annyira megijedt, hogy az otthonában lévő készpénzt és néhány ékszerét is elpakolta a táskába, majd a csaló utasításának eleget téve levette az összes pénzt a bankszámlájáról, a csomagot pedig elhelyezte a kijelölt szemetes mellett.

Az álrendőr azt hazudta a néninek, hogy amint a veszély elhárul, a készpénzzel és értéktárgyakkal teli táskát visszajuttatják neki. Ez persze nem történt meg, a csalók többé nem jelentkeztek.

 

A nyugdíjas nő táskájában 4530 euró értékű (közel 1,9 millió forint) készpénz és értéktárgy lapult.