Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak nincs joga elvitatni Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt, és Phenjant nem köti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) egyetlen pontja sem – szögezte le pénteken az észak-koreai külügyminiszter.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által nyilvánosságra hozott közleményében Cso Szon Hui aláhúzta: Észak-Korea nukleáris nagyhatalom, „még akkor is, ha Washington ezer évig sem ismeri el annak”, valamint azzal fenyegetőzött, hogy Phenjan „súlyos választ ad” a G7-ek bármilyen lépésére, „amely megsérti az ország szuverenitását és alapvető érdekeit”.

Nem Észak-Koreának, hanem az Egyesült Államoknak kell megváltoznia

– jelentette ki, hozzátéve azt is, hogy az Egyesült Államoknak tudnia kell, akkor van biztonságban, ha teljes mértékben felhagy a Phenjan elleni barátságtalan politikájával.

Cso Szon Hui elítélte a hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminisztereinek keddi közleményét, melyben a tárcavezetők bírálják Phenjan ballisztikus rakétaprogramját.

„A G7-nek nincs sem felhatalmazása, sem képesítése arra, hogy beleszóljon, Észak-Korea miként gyakorolja szuverenitását” – áll a közleményben.

Az észak-koreai vezetés tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a kommunista ország immár nukleáris nagyhatalom.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium eltúlzottnak nevezte Phenjan kijelentéseit nukleáris ügyekben, és arra figyelmeztette az észak-koreai vezetést, hogy a rakétafejlesztésekkel csak növeli elszigeteltségét.

Észak-Korea 1985-ben csatlakozott a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez (NPT), 2003-ban azonban – „amerikai agresszióra” hivatkozva – kilépett belőle.

 

Észak-Korea: Eskü van atomunk, de tényleg!

Azt mondja az észak-koreai állami hírügynökség, nem „üres fecsegés” Phenjan nukleáris kapacitásáról szóló hírek.