Előbb áttörték otthona kerítését egy autóval, majd felgyújtották a kocsiját L'Hay-les-Roses város polgármesterének, miközben a családja, felesége és két gyermeke a házban aludt, írja a The Telegraph. Ezek után a menekülő családtagokra rakétákkal lőttek a randalírozók. A nő és az egyik gyerek megsebesült.

A francia település polgármestere közleményében azt írta,

ez volt az ötödik napja tartó zavargások eddigi mélypontja.

Vincent Jeanbrun éppen nem volt otthon a támadás idején, hanem a városházán tartózkodott, a városvezető közleményében azt írta, hogy

ez egy kimondhatatlanul gyáva gyilkossági kísérlet volt.

A péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán csaknem ezer embert vettek őrizetbe Franciaországban, a francia kormány 45 ezer rendőrt vezényelt Párizs és több francia nagyváros utcáira, hogy megfékezzék a gépkocsik és épületek elleni gyújtogatásokat és a boltok fosztogatását.

Franciaország elnöke követelte, hogy az olyan közösségi média cégek, mint a fiatalok körében népszerű TikTok és a Snapchat távolítsák el a közzétett legérzékenyebb tartalmakat, és közöljék a hatóságokkal azon személyek nevét, akik szolgáltatásaikat erőszakszervezésre használják.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr a saját elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét.

Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

Parkoló buszokat gyújtogattak: megsérült az olimpiai játékok egyik helyszíne Párizsban

A párizsi olimpiai játékokat jövőre július 26. és augusztus 11. között rendezik. Bővebben >>>