Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel a görögországi vasúti karbantartásokért felelős Hellenic Train athéni központjánál – írja a BBC. A demonstrálók közül többen azt nyilatkozták, hogy az üzmeltetőt okolják a kedd éjjel történt, 43 ember halálát okozó vonatbalesetért.

baleset helyszínéhez közel, Láriszában és Thesszalonikiben is zajlottak csendes virrasztások és tüntetések.

Tüntetés
Tüntetés Athénban, a Hellenic Train központja előtt
Kép: Reuters

Kedden egy Athénból az ország északi részébe, Szalonikibe tartó személyvonat és a Szalonikiből Láriszába tartó tehervonat ütközött össze, mintegy 160 kilométer per órás sebességnél. Több kocsi kisiklott, legalább három lángba borult. A személyvonat 350 utasának többsége huszonéves diák volt, akik a görögkeleti böjt ünnepről tartottak hazafelé.

A személyszállító vonat első kocsijai a BBC szerint szinte teljesen roncsolódtak. A tűzoltók szóvivője azt nyilatkozta, ezekben a vagonokban a hőmérséklet elérte az 1300 Celsius fokot is, „ami nagyon megnehezíti a bent rekedtek azonosítását”.

Az országban háromnapos gyászt hirdettek.

Ki a felelős?

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, a reakciók pedig meglehetősen vegyesek, ellentmondásosak. A kormány azt ígérte, egy független vizsgálat tesz majd igazságot az ügyben, Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök azonban „tragikus emberi hibáról” beszélt.

A két vonat 160 kilométer per órás sebességgel haladhatott az ütközés pillanatáig.
A két vonat 160 kilométer per órás sebességgel haladhatott az ütközés pillanatáig.
Kép: Reuters

Egy 59 éves larisszai állomásfőnököt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoltak meg. Ő tagadta, hogy hibát követett volna el, és kijelentette, a balesetet műszaki hiba okozta.

A vasúti szakszervezet tagjai kiállnak megvádolt kollégájuk mellett. Ők is azon az állásponton vannak, hogy a biztonsági rendszerek nem működtek megfelelően, ezt pedig ők évek óta rendszeresen jelezték az illetékeseknek, figyelmeztetéseikkel azonban nem foglalkoztak. A vasúti dolgozók csütörtökre sztrájkot terveznek az elhanyagolt vasúti infrastruktúra miatt. A Hellenic Train ennek nyomán be is jelentette, hogy a csütörtökre ütemezett járatokat törölték.

A fájdalom haraggá vált a több tucat halott, a sérült kollégák és polgártársak miatt

- olvasható a szakszervezeti bejelentésben.

Kósztasz Karamanlísz közlekedési miniszter szerdán lemondott,

kijelentve, hogy vállalja a felelősséget a hatóságok „hosszú évekre visszanyúló mulasztásaiért”, amelyek eredményeképp a görög vasúti hálózat jelenleg nem felel meg a XXI. századi elvárásoknak.

Lemondott a nemzeti vasúti szervezet, az OSE és leányvállalata, az ERGOSE több vezetője is.