Szlovákiában a választásokon induló pártok és jelöltek végleges listája július 12. után lesz ismert, amikor is az Országos Választási Bizottság dönt a beregisztrálásukról. Ugyanazon a napon, amikor a regisztrációjukról döntenek, kisorsolják a jelöltlisták sorszámát is - írja a parameter.sk.

A belügyminisztérium választásokkal és politikai pártokkal foglalkozó osztályának igazgatója, Eva Chmelová megerősítette, hogy 24 politikai párt és egy koalíció méretteti meg magát a választásokon.

A választási koalícióban indul az idén az OĽaNO és Barátai, a Kresťanská únia és a Za ľudí. Egyébként nem mindegyik párt nyújtott be teljes listát (az 3 750 jelöltet jelentene), a legkeveseb jelölttel, szám szerint 17-tel a Karma nevű párt vág neki a választásoknak.

TASR: Ódor Lajost nevezik ki a szakértői kormány élére Szlovákiában

Felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő, aki ezt Pozsonyban, vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Caputová a szakértői kormány élére Ódor Lajost, a szlovák központi bank (NBS) alelnökét nevezi majd ki. Bővebben >>>