Kupa Mihály szerint a jövő évi költségvetés szigorú, bár ennél szigorúbb is lehetett volna, ha az állami kiadásokat jobban lefaragják. A bevételi oldalon a legnagyobb hiányosság, hogy túlságosan kettéválik a látható és elérhető jövedelmek adóztatása. Kupa szerint megint azok fizetnek, akik becsületesen bevallják a jövedelmeket. A kiadásoknál jól be lehet lőni a keretet, de most is fennáll a veszélye annak, hogy politikai okokból elfut a tervezés. Csaba László szerint hosszú évek óta először van egyetértés a kormány és a közgazdászok között a kiinduló számok körül. A vita ott van, hogy a bevételeknél csak az infláció és az áfa emelés biztos, a többi bizonytalan - így például a vizitdíj 30 milliárdja kérdéses. Van egy kiadási nyomás, miközben a bevételek nem láthatóak. A megszorításokat 9-12 hónap alatt kell megcsinálni, mert ha egy kormány ezt nem teszi meg a ciklus elején, akkor soha nem fogja megtenni. Csaba szerint a legnagyobb probléma, hogy a kiadásokat rendszerszerűen nem fogják meg, illetve, hogy a kormánypárti frakciók szétszedhetik a bevételeket és kiadásokat: egy kicsit erre, egy kicsit arra, ami nem túl jó. Bod Péter Ákos szerint az Magyar Nemzeti Bank elemzői magasabb inflációt látnak, amiben lehet is valami. A közgazdász arra figyelmeztet, hogy a forint erősödése időleges is lehet, "bármikor bekövetkezhet egy negatív fordulat".