A Magyar Nemzet a szombati számában névtelenséget kérő ügyvédi forrásra hivatkozva azt írta: a lányfuttatással és kábítószer-kereskedelemmel is összefüggésbe hozott V. László - aki egyebek mellett több jól menő fővárosi szórakozóhely működtetésében érdekelt - üzelmeinek leplezése, illetve a "nyugodt munkakörülmények" megteremtése érdekében korrumpálhatta az alezredest és az őrnagyot.

A vállalkozónál több mint 300 millió forint igazolatlan eredetű készpénzt is lefoglaltak a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a Magyar Nemzet informátora szerint.
Az értesülést a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a rendőrség és a főügyészség nem kívánta kommentálni a lapnak.

Korábbi értesülések szerint bilincsben vezették el munkahelyéről Kalmár Tamás alezredest, a Közrendvédelmi Főosztály vezetőjét, és a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa, Hopka Lajos őrnagy, a Speciális Bűnszervezeti Csoportok Elleni Osztályának vezetője is gyanúsított. Ezt az értesülést a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

Ezzel összefüggésben lehet, hogy csütörtök este 15-20 rendőrautó és a Terrorelhárító Központ egységei jelentek meg a Hajógyári szigeten, de az akció részleteiről az Index érdeklődésére sem a rendőrség, sem az érintett szórakozóhelyek nem adtak felvilágosítást.

QP | Quality Placement