Csak becsülni tudják az elemzők az eddig bejelentett rezsicsökkentés idei inflációs hatásait. Egyesek szerint ennek nem lesz érdemi eredménye az inflációs pályán, mert - ha nem a közüzemi számlákban - máshol megjelenik az ellentétes árhatás. Mások szerint viszont akár fél-egy százalékponttal is javíthat az idei éves inflációs kilátásokon, hogy legalább 10 százalékkal csökkenni fognak a távhődíjak. Ráadásul a lapunknak nyilatkozó elemzők szerint a kampányidőszak fokozódásával további hasonló hangulatjavító intézkedéseket fog bejelenteni a kormány, amely szintén kedvezően befolyásolhatja az inflációs kilátásokat.

ÁFA-hatás

Gabler Gergely, az Equilor elemzője például arra számít, hogy az idén számottevően csökkenhet az infláció, ami több fontos tényező eredője. Tavaly a 2 százalékpontos ÁFA emelés hatása emelte az inflációt, ami idén már nem jelentkezik. Továbbá a súlyos aszálykárokat szenvedő hazai mezőgazdaság, és a globális folyamatok is az élelmiszer árak drasztikus emelkedését hozták tavaly, így a magas bázisnak köszönhetően idén már nem számíthatunk nagy drágulásra ebben a szektorban. Ezen felül jelentősen, 1 százalékponttal mérsékelheti az inflációt a lakossági energiaárak 10 százalékos csökkentése, de a korábban várthoz képest a jövedéki adóemelések átstrukturálása is 0,4 százalékponttal csökkenhet a mutató. Összességében 4,4 százalékos fogyasztói árindexet vár az Equilor 2013-ra.

A mezőgazdaság a ludas?

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank makroelemzője is az élelmiszeráraktól további érdemi havi emelkedést vár, de - mint mondja - ebben a kategóriában egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyár végi, ősz eleji aggodalom, miszerint a rossz mezőgazdasági szezon nagyon nagy áremelkedésekhez vezet, csak részben volt jogos.

Ami az idei inflációs kilátásokat illeti, az évet újfent erősen befolyásolják a kormány lépései. A 2012-es ÁFA emelés hatása ugyan kiesik a bázisból, és ez csökkenti az indexet, de a tranzakciós illeték bevezetése és a 2012. decemberi jövedéki adó emelés felfelé hatnak az árakra. Ugyanakkor a 10 százalékos rezsicsökkentés érdemi, több mint fél százalékpontos lefelé ható erőként jelenik meg az indexben, ráadásul nem lehet teljesen kizárni, hogy további árcsökkentések lesznek ezen a területen az év során.

Egyébként attól függően, hogy ezek a döntések mikor születnek meg, az éves indexet egy ideig 2014-ben is lefelé módosíthatják - mondja az Erste elemzője.

Összességében átlagosan 4,4 százalékos éves drágulást jósol Árokszállási 2013-ra, de - teszi hozzá - érdemi lefelé mutató kockázatok látszanak az esetleges további kormányzati intézkedések miatt. A jegybank a 3 százalékos célnál érdemben magasabb infláció ellenére tovább vághatja az alapkamatot, ami az év közepére 5 százalékra süllyedhet.