A múlt héten a Gazdasági Bizottság ülésének első napirendi pontja a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója volt, az ülésen a jegybankelnök egyértelmű kritikákat fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Matolcsy György többek között arról beszélt, hogy "a szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatók az Európai Unióban az első-második legrosszabb helyen vannak (...) Jövőre már a legrosszabb lesz, mert a 15-18 százalék közötti infláció a legmagasabb lesz az Európai Unióban." Az árstopok meg a mindenfajta, jónak tűnő ötletek, azok a szocializmusban kiderült, hogy nem működnek, összeomlott a rendszer", fejtette ki.  Bár a jegybankelnök kritikus szavai lejtőre tették a forintot, azt Varga Mihály pénzügyminiszter is elismerte, hogy igaza van, az ellenzék pedig egy megsemmisítő rendszerkritikaként aposztrofálta Matolcsy beszédét.  

A helyszín és az időpont megválasztása különös, de az elhangzottak helytállók - így kommentálta a beszédet közösségi oldalán Bod Péter Ákos, aki 1994-ig volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A közgazdász szerint a jegybankelnök gazdasági helyzetelemzése nagyrészt kvadrál az elemzői közösség helyzetértékelésével, és abban is igaza van Matolcsynak, hogy egy ilyen inflációs környezetben éves szinten akár 20 százalékot is bukhat az, aki készpénzben tartja megtakarításait. "Szóval helytálló a bankelnöki jótanács, hogy ne üljenek a bevarrt párnákon. Tényleg jobb, ha bankba teszik, állampapírba - bár így is veszíthet a pénzük értéke, de nem annyit." Az MTA doktora abban látja a problémát, hogy a jegybankelnök rosszul építette fel a bizottsági beszédét,  "elég szerencsétlen volt, mert a bíztatást megelőzte annak felemlítése, hogy a magyar állam pénzügyileg sérülékeny, a kormánypolitika hibás stb stb."

Bod Péter Ákos szerint már láthatóak is a következmények, egymást jelentgetik fel a közélet szereplői rémhírkeltésért, őt pedig "faggatják az államcsőd esélyeiről, újságírók, járókelők, de még szakmabeliek is."

Államcsőd nálunk nem volt az elmúlt száz évben, szóval nyugi. Van az állam fölött védőernyő: a Nemzetközi Valutaalap, és ott az EU. Amíg hazánk az EU tagja, erős védelem alatt áll

- szögezte le a szakember.