A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A madridi kormány a nyugdíjak befagyasztását tervezi és felgyorsítja a nyugdíjkorhatár emelését - tudta meg a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokból. Az önkéntes lépéssel elébe mehetnek annak, hogy az EU egy segélycsomag feltételként szabja meg ezeknek az intézkedéseknek a meghozatalát. Az idei költségvetés az inflációt követő nyugdíjemeléssel számol, ha ezt nem hajtják végre, akkor 4-5 milliárd eurót takaríthatnak meg. Ezzel teljesítik az EU májusi ajánlásaiban szereplő kiadáscsökkentés egy részét. A nyugdíjkorhatár emelését 65-ről 67 évre még az előző kormány határozta el azzal, hogy ezt 15 év alatt hajtják végre. A hírügynökség forrásai szerint biztosra vehető ennek lerövidítése.

Görögországban a jogosultság értékétől függően 20-40 százalékkal vágták meg a nyugdíjakat, Írországban és Portugáliában elhagyták a karácsonykor és a nyáron fizetett extrajuttatásokat. Mariano Rajoy miniszterelnök azonban különösen nagy politikai árat kockáztat, pártja ugyanis a tavaly év végi választásokon különösen jól szerepelt az idősek körében. A kormányfő első intézkedéseként visszaállította az inflációhoz igazított nyugdíjemelés rendszerét, amelyet az elődje törölt el. A magas munkanélküliség és a növekvő átlagéletkor miatt azonban ma már 2,39 munkában álló tb-járulékaiból tartanak el egy nyugdíjast, ami a következő hónapokban kettőre csökken.

Folynak a tárgyalások a kulisszák mögött

A spanyol kormány hírügynökségi értesülések szerint augusztus eleje óta bizalmas háttértárgyalásokat folytat az EU-val az országnak nyújtandó segélycsomag feltételiről. A Financial Timesnak a múlt hét végén azt szivárogtatták ki, hogy az egyeztetések a héten eredményre vezethetnek. A Reuters madridi találgatások alapján úgy véli, hogy Rajoy október végéig, a galíciai választások lezajlásáig várhat a formális kérelem bejelentésével.

Közben a BBC a BBVA, a legnagyobb spanyol bank becslésére hivatkozva azt írta, hogy a spanyol pénzintézetek auditálása alapján, amelynek eredményét pénteken közlik, 50-60 milliárd eurót használhatnak fel a bankok feltőkésítésére az uniótól erre a célra kapott 100 milliárdból. Összesen 70-80 milliárdra lehet szükség, de ebből 20 milliárdot már korábban megkaptak a kormánytól a pénzintézetek.

Portuglia is görög útra léphet

Portugáliában a kormánykoalíció felbomlásával fenyegetett, hogy át akarták súlyozni a nyugdíjjárulékok fizetését a munkaadókról a munkavállalókra, ám a változtatás hírére kirobbant heves tüntetések miatt egyelőre jegelik a tervet, és a kormány alternatív megoldásokat is keres. A munkaadói járulék kulcsa 23,75 százalékról 18-ra csökkent volna, míg a munkavállalók tb-befizetése 11-ről 18 százalékra nőtt volna. Lisszabon eddig pontról pontra végrehajtotta az EU-IMF páros elvárásait, ám a megszorítások miatt 15 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta és sok cég csődbe ment. Ezért megugrottak a szociális kiadások, amit kompenzálni kell.

A járulékok átsúlyozása nyomán azonban jövőre újra közel negyedével zuhanhattak volna a jövedelmek az idén elszenvedett 24 százalékos zsugorodás után. Ha Portugáliában kormányválság alakul ki, akkor az eddig jó tanulónak számító ország gyorsan olyan helyzetbe kerülhet, mint Görögország.