A NAPI Gazdaság cikke. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) adatai szerint idén a 187 ezer hektáron elvetett őszi árpa több mint 90 százalékát learatták már – hektáronként 3,7 tonnás átlagterméssel –, a héten végeznek is a betakarításával. Búzából az 1,118 millió hektár vetésterület 15 százalékáról takarították be eddig a termést, hektáronként átlagosan 3,8 tonnát. A 223 ezer hektáron vetett őszi káposztarepce betakarítottsági szintje több mint 60 százalékos, az átlagtermés jelenleg 2,4 tonna hektáronként. Az elmúlt hetekben a nemzetközi és hazai piacokon a gabonafélék jelentős árnövekedése volt tapasztalható, amelyet a szélsőséges időjárás mellett a gabona alternatív üzemanyagként való feldolgozásának és felhasználásának növekedése is (különösen az Egyesült Államokban) elősegített. A Budapesti Értéktőzsdén a május végi (augusztusi, szeptemberi jegyzésű) gabonaárak mintegy 10 százalékkal emelkedtek és az eurobúzánál mára elérték a tonnánkénti 37–38 ezer forintos árszintet. Ezek a gabonaárak nyilvánvalóan jelentősen drágítják az állattartást, súlyos helyzetet teremtenek elsősorban azon állattartók számára, akik állataikkal jelentős mennyiségben vásárolt (nem saját maguk által termelt) takarmányt etetnek – hívja fel a figyelmet Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára. A tavalyinál nagyobb várható termés ellenére a világ búzakészletei az elmúlt 25 év legalacsonyabb szintjét érhetik el (113,4 millió tonna), ami igen hektikussá teheti a búzapiacot. Egyes régiókban jelentős hiányok alakulhatnak ki, aminek következtében az exportlehetőségek is módosulhatnak. Az utóbbi hetek kedvezőtlen időjárása miatt azonban Észak-Amerikában, Ausztráliában és – a magyar búzának fő konkurenciát jelentő – Ukrajnában is a korábban becsültnél kisebb termésre lehet számítani. Az EU-ban az előző évinél nagyobb gabonatermést prognosztizáltak május közepén, de azóta romlottak a terméskilátások. Dél-Európában (Olaszország, Görögország) változatlanul tart az aszály, és Közép-Európában is csak Csehországban és Szlovéniában számítanak az előző évhez képest nagyobb termésre. A Fekete-tenger mentén (Románia, Bulgária) rendkívül nagy a szárazság és Ukrajna emiatt a további gabonaexport leállítását tervezi. Romániában a mezőgazdasági minisztérium közlése szerint az idén 2,9 millió tonna búza betakarítása várható, ami négy éve a legkevesebb. Összegezve a gabonatermesztést érintő hatásokat, bár a lecsökkent készletek, a sok helyütt kiürült gabonaraktárak és a szerény termés miatt az árnövekedés jelentős, azokban a térségekben, ahol az időjárási szélsőségek (aszály, fagy, jégeső és viharok) súlyos károkat okoztak, a magasabb árszint nem képes kompenzálni a költségeket.