Torgyán egykori tanácsadóját 150 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A férfit már két és fél éve körözték, 2001 nyarától mostanáig Izraelben bujkált. Azután menekült külföldre, hogy őrizetbe vették több állami agrárcég vezetőjét. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: Simon önként érkezett Magyarországra csütörtökön. A férfit csütörtök este, a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe. Pénteken délelőtt az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán megkezdték a kihallgatását. Simont eddig azért nem tudták őrizetbe venni, mert Izraelben telepedett le és lapértesülések szerint állampolgárságot is kapott. Bár a magyar hatóságoknak két éve tudják, hogy hol lakik Simon, az izraeli hatóságok nem keresték a férfit. Tavaly nyáron a magyar rendőrök fel is függesztették a nyomozást Simon ügyében és arra vártak, hogy Izrael döntsön a gyanúsított kiadatásáról. Az ORFK szerint Simon László alaposan gyanúsítható azzal, hogy a GMS 96. Kft. ügyvezető igazgatójaként kötelességének megszegésével 1999-2000 - ben a társaság sérelmére többrendbeli hűtlen kezelés bűntettét követte el, amellyel összesen 150 millió forint vagyoni hátrányt okozott - mondta a szóvivő. A GMS '96 Kft. volt vezetőjének lakásában 2001. augusztusában rendeltek el házkutatást, majd több ízben beidézték tanúként, később gyanúsítottként, ám Simon a földművelésügyi tárca cégeinél indult vizsgálat után eltűnt az országból. Tartózkodási helyét sajtóban megjelent találgatások szerint sokan Amerikában, mások Izraelben gyanították. Az egyik sikertelen kihallgatási kísérlet alkalmával ügyvédje, Bánáti János azt állította, hogy védence egy izraeli kórházban áll kezelés alatt, ezért nem állt módjában eleget tenni az idézésnek. Simon ellen ezt követően nemzetközi körözést is kiadtak, ám eddig az Interpol sem találta. Az Index tudósítása szerint az ügy hátterében egy tízezer tonnás búzaeladás áll. A Concordia többségi tulajdonában lévő GMS '96 Kft. néhány hónappal azelőtt megállapodott az Agrograin Rt.-vel a búza eladásáról, ám állítólag Korompai utasította a céget, hogy a Ploy Kft.-nek értékesítse a gabonát. A Ploy 340 millió forintért megvásárolta, majd 55 milliós felárral továbbadta az Agrograinnek. A pénzt végül a Ploy öt különböző cégnek adta tovább. Simon egyébként Korompai Nicolette, a Concordia exelnökének volt az élettársa.
QP | Quality Placement