Kovács Tibor, a bizottság szocialista elnöke szerint az MSZP azt nem tudja elfogadni, hogy a Fidesz kizárólag az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének személyében hajlandó megegyezni, míg a 2002. óta betöltetlen alelnöki pozíciókra csak az új kormány beiktatása után tenne javaslatot - tájékoztatott az MTI-Eco. A kormánypárti képviselő szerint a számvevőszék munkája így akár el is lehetetlenülhet az év utolsó hónapjától.


Tállai András, a bizottság fideszes alelnöke fontosnak tartja az ÁSZ működőképességének fenntartását, ugyanakkor úgy véli, hogy a számvevőszék alelnökök nélkül is kiválóan tud működni.


Az ÁSZ vezetőit jelölő bizottság novemberben három zárt ülést is tartott. A tanácskozások után nyilatkozó politikusok szavaiból az derült ki, hogy a jelenlegi elnök, Kovács Árpád újraválasztását akár valamennyien el tudnák fogadni, azonban a hosszú ideje problémás alelnökök kérdését nem tudták lezárni - írta az MTI-Eco.


Az MSZP Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettest javasolta az egyik alelnöki tisztség betöltésére, amit Kovács Tibor azzal magyarázott, hogy az MSZP "tudomásul vette, és alkalmazkodik" az ellenzék azon elvárásához, hogy az ÁSZ alelnöki pozícióira ne elismert szakembereket, hanem a politikai oldalak jelöltjeit válasszák meg. Az ellenzéki frakcióknak ezzel szemben nem sikerült konszenzusos jelöltet állítaniuk a szervezet alelnöki pozícióira.