A Napi.hu-nak eljuttatott közleményében a Másfélfok arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a tragikus helyzetek csak fokozódni fognak, ha nem mérsékeljük a globális felmelegedést, ugyanakkor már most is vannak a kezünkben olyan megoldások, amelyekkel enyhíthetnénk ezeket a helyzeteket. 

Halálos áldozatokkal jár a vihar utáni árvíz

  • Gyöngyöstarjánban ketten meghaltak: egyiküket a megáradt patak vize sodorta el, másikukat a hirtelen lezúduló víz egy pincerendszerbe sodort be.
  • Csütörtökön Pásztón 3000 homokzsákkal 29 családi házat kellett megvédeni, az ott élő 120 embernek nem kellett elhagynia az otthonát, mert sikeres volt a védekezés. Alsógagyon 1000 homokzsákkal 15 családi házat kellett megvédeni.
  • Péntek hajnali 3 óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelem központi főügyeletére, hogy a Vas vármegyei Rábagyarmaton három osztrák turista rekedt a Rába egyik szigetén, mert a csónakjukat elsodorta a víz. A tűzoltók rohamcsónakkal mentették meg a pórul járt turistákat.
  • Tapolcán és Bolhón egy-egy családi ház vált lakhatatlanná. Tapolcán egy embert az önkormányzat helyezett el, Bolhón két ember rokonokhoz ment.

csapadék az egyik legváltozékonyabb meteorológiai elem, térben és időben is, továbbá június és július a legesősebb hónapok Magyarországon. Az évi átlagos összeg nem fog jelentősen módosulni a klímamodellek szerint, azonban annak időbeli eloszlásában változás valószínűsíthető.

Több lesz az extrém, nagycsapadékú nap (azaz amikor egyszerre, rövid időn belül hullik le nagyobb mennyiségű eső), ugyanakkor az egybefüggő száraz időszakok is hosszabbá válnak a nyári időszakban.

Ez a megváltozott eloszlás pedig aszályok, villámárvizek, földcsuszamlások kialakulásához vezethet, amely sem a mezőgazdaság, sem az infrastruktúra szempontjából nem kedvező.

Bár Medárd nap kapcsán a számok azt mutatják, hogy nem működik a népi jóslat, június 8-át követően megnőtt a a 10 millimétert meghaladó csapadékú napok száma az 1971-1996-os időszakhoz képest.

Néhány óránk van hátra: újabb villámárvízre adtak ki riasztást

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád, Pest és Heves vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt. Bővebben>>>

Muszáj cselekedni, ezt nem bírja a vízhálózat

A jelenlegi vízgazdálkodási rendszerekkel nem lehet hatékonyan megbirkózni az egyre szélsőségesebb csapadékkal, árvizekkel, aszályokkal, ezért paradigmaváltásra van szükség.

Olyan összetett, integrált rendszereket kell kiépítenünk, amelyek a víz elvezetése helyett annak megtartására törekednek.

Ebben segítségünkre vannak a természetalapú megoldások, amelyekből több sikeres megoldást megvalósítottak a LIFE-MICACC projekt keretein belül Magyarországon.

Kék-zöld körgyűrű-tervet lengettek be Budapestnek

További nagy előnye ezeknek a megoldásoknak, hogy párhuzamosan több problémát képesek kezelni, miközben számos járulékos hasznuk van. Ugyanez a megközelítés érvényes a gátakra és a folyókra is, ráadásul a természetalapú megoldások olcsóbbak is, mint a nagy infrastrukturális beruházások.

Városainkban a kék-zöld infrastruktúra segíthetne rajtunk, a fővárosra létezik is egy ilyen kék-zöld körgyűrű terv az átmeneti zónában, ami vissza tudná tartani a lezúduló csapadék nagy részét, csökkentve a belváros elöntésének a kockázatát.

Túl sok a mesterséges felület, a víznek nem tud elszivárogni

Egyszerűen túl sok a mesterséges felület, így a víz nem képes elszivárogni, ezért elkerülhetetlen ezeknek a felületeknek a csökkentése.

Magyarán fel kell törnünk a betont a városainkban és több zöld felületet kell létrehoznunk.

Kiemelten fontos továbbá a korai előrejelző rendszerek fejlesztése, hogy a társadalom időben értesüljön a közelgő veszélyről.

Bizonyos mennyiségű csapadék felett azonban az alkalmazkodás nehézzé, vagy egyenesen lehetetlenné válik. Ezért továbbra is elkerülhetetlen a klímaváltozás mérséklése, ha nem akarjuk, hogy tovább romoljon a helyzet a jövőben.