Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke előadásában azt hangsúlyozta, hogy nem az a lényeg, hogy egyetlen szervezetben működik-e a felügyelet a jegybankkal, hanem az, ezt megfelelően teszi-e. A felügyeleti rendszereknek öt kritériumnak kell megfelelniük, ezek közül azonban - derült ki az előadásból - csupán egyetlen, az átláthatóság és számonkérhetőség feltétele teljesül maradéktalanul. A PSZÁF szakmailag ugyan tudja biztosítani az elvárható függetlenséget, működésében azonban ez a feltétel nem teljesül. A működési függetlenség hiánya azután a hatásosság és hatékonyság terén is teremt kívánnivalókat. A makro- és mikro-prudenciális szabályok között gondként említette a PSZÁF és az MNB nem megfelelő együttműködését. Elismerte viszont, hogy most kiderült: a felügyeletnél hiányzik a megfelelő rugalmasság és a gyors reagálás. A felügyeleti rendszerek válságállóságát - jelentette ki - sajnos, csak egy válság tesztelheti. A pénzügyi krízis kapcsán sok országban kezdték el a struktúrák, a felügyelési szisztéma újragondolását. Farkas szerint azonban nincs egyértelműen kirajzolódó átalakítási trend. Bármennyire óvatosan fogalmaztak is, nehéz nem észrevenni az MNB és a PSZÁF elnöke közötti feszültséget ezen a téren. A parlament előtt levő, az MNB és a PSZÁF számára plusz lehetőségeket tartalmazó javaslatcsomaggal kapcsolatban mindkét elnök kiemelte a Pénzügyi Stabilitási Tanács létrehozásának kedvező hatását (ebben a pénzügyminiszter mellett mindkét elnök részt vesz majd). Simor kiemelte: ez változtat azon a kirívó helyzeten, hogy Magyarországon szinte példátlanul a jegybank nem vesz részt a pénzügyi felügyelet irányításának munkájában. (Ilyen ország rajtunk kívül Luxemburg és Málta.) Az MNB elnöke szerint fontos lenne, hogy a parlament elfogadja azt a javaslatot, amely szerint a jegybank 120 napra felfüggeszthet olyan terméket, ami az egész pénzügyi rendszer kockázatait növeli jelentősen. Csehországban nem rég vezettek be ilyen eszközt, de nálunk még meglehetősen les vita folyik a kérdésről. Arra, hogy milyen konstrukció vonhatná magára a jegybanki szigort, Simor egy olyan megoldást említett, amikor jen alapú jelzáloghitelből távol-keleti részvény vásárlását finanszírozzák.