A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) - a megyei Földművelésügyi Igazgatóságok falugazdászainak bevonásával - elkészítette mind az árvíz alatti kárbecslést, mind az azt követő kárfelmérést, amelyek 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték. A legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százalékát teszi ki, míg Pest megye 26, Bács-Kiskun megye 16, Fejér megye pedig 10 százalékos aránnyal részesedik. Összesen 565 termelő jelentett be kárt.

A VM közleménye szerint a mezőgazdasági kár okaként 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó kárrész - 2 százalék - a védekezési kár és a menekülő vadak okozta kár.

A NÉBIH a termelők által becsült kárigények összesítésével egyidejűleg az országos referencia hozamok és árak figyelembe vételével, a kockázatkezelési törvény szerint forintban is megállapította a kár mértékét, ez alapján a termelők által becsült kárérték 2,3 milliárd forintot tesz ki.

Taposási károk esetében konkrét termelői kárbejelentés összesen mintegy 50 hektáros területre érkezett. A gazdák kára az országos referencia hozamok és referencia árak figyelembe vételével összesen mintegy 10 millió forint.

A vadgazdálkodási egységek a vad mentésében jelentős szerepet vállaltak, csónakokkal mentették a hullámtérbe marad kimerült állatokat, és bőséges takarmányozással biztosították az állatok helyben tartását. A megyei adatok alapján elsősorban a szaporulatban keletkeztek veszteségek. A vadelhullás miatt keletkezett kár bérvadászati árjegyzék alapján vadhúsértékkel növelve 75 millió forint.

Halastavak halállományában bekövetkezett kárról két megyéből (Komárom-Esztergom és Pest megye) érkezett jelentés, a becsült kár összesen: mintegy 34 millió forint.

A VM közleménye szerint 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A gazdálkodók az árvízkár esetében kárenyhítésre, a védekezési kár esetében teljes kártalanításra számíthatnak - teszi hozzá a tárca.

QP | Quality Placement