A pontos időpontról az egyeztetéseket tovább folytatják - tudatta az MTI-vel a magyar diplomata, megjegyezve, hogy a pekingi vezetés jelenleg a kínai belpolitika nagy őszi eseményére, a kommunista párt tisztújító kongresszusára készül. (Korábbi mai hír szerint Németországba is ellátogat a miniszterelnök, hogy tárgyaljon Angela Merkel kancellárral.)

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő a Kína és a közép- és kelet-európai országok áprilisi varsói gazdasági fóruma alkalmával tárgyalt Orbán Viktorral, és akkor ismételte meg tavalyi meghívását. Az államtitkár-helyettes beszámolt arról, hogy tárgyalásain a kétoldalú politikai, gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzéséről esett szó, s elmondta, hogy a kulturális intézetek egymás országában történő létesítése ügyében már közel vannak a megállapodáshoz.

A megbeszélésen szóba került, hogy Magyarország folytatná azt a kezdeményezést, amelynek keretében a közelmúltban ötven magyar fiatal tehetség, valamint közel száz diák látogatott Kínába. Magyar részről tehát viszonoznák ezeket az eredményesnek bizonyult programokat - jegyezte meg Takács Szabolcs. A találkozón nemzetközi kérdések nem kerültek szóba, viszont a felek kölcsönösen elégedettségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a kereskedelmi forgalom elérte a kilencmilliárd dollárt, s növekvő tendenciát mutat. Ugyancsak megállapították, hogy kétmilliárd dolláros kínai befektetésével Magyarország a térségi államok között az élen van. Részben ezért is, kínai részről megfogalmazták, hogy Budapestre a Kína-EU kapcsolatok bővítésében is számítanak.

Takács Szabolcs és a társaságában lévő Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium ázsiai területi főosztályának vezetője a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködés titkárságának ünnepélyes avatóján, illetve a nemzeti koordinátorok első - csütörtöki - találkozóján vesz részt. Az államtitkár-helyettes napokkal korábban Hongkongban és Sanghajban folytatott tárgyalásokat.

QP | Quality Placement