Magyarországon kiemelt fontosságú feladat az állami és önkormányzati kezelésben lévő utak felújítása, korszerűsítése - hangoztatta csütörtökön a Vas vármegyei Celldömölkön Lázár János, miután megtekintette a városon áthaladó Celldömölkről Jánosházára vezető felújított főút 4,4 kilométeres szakaszát.

A tárcavezető úgy fogalmazott: a Magyar Közút által kezelt a szaktárca által felügyelt 32 ezer kilométernyi magyarországi közúthálózat felújításával lemaradásban vannak, ezért rengeteg a tennivaló. Az elmúlt 12 évben összesen 280 milliárd forintot fordítottak Vas megye úthálózatának fejlesztésére - írja az atv.hu.

A fejlesztés legjelentősebb eleme nyilván a Szombathelyt Győrrel összekötő négysávos gyorsforgalmi út volt, de jutott pénz - 1 milliárd 150 millió forint - például a Celldömölk és Jánosháza közötti főút felújítására és jutott több tízmilliárd forint a megye alsóbbrendű úthálózatának karbantartására és fejlesztésére is

- emlékeztetett a miniszter.

Lázár János a várható Vas megyei útfejlesztésekről szólva

 

  • a szombathelyi elkerülő megépítését,
  • a Körmend és Szombathely közötti négysávos autóút megépítését
  • és a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítését jelölte meg a tárcájához tartozó kiemelt projektként.

 

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési minisztérium társadalmi koordinációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Észak-Vas megyében is  lépésről-lépésre halad az utak felújítása, 2022-ben például Lócson, Nemesbődön, Vasasszonyfán, Mesterházán és a térség központjában Celldömölkön is tetten érhetők pozitív változások.