Az orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Az eseményt augusztus utolsó hétvégéjén rendezték volna meg.

A háború miatt marad el a rendezvény, amelyre korábban hivatalosan három ország (Belgium, Németország, Spanyolország) jelezte részvételi szándékát. Legutóbb egyébként 2009-ben fordult elő, hogy lefújták az eseményt, akkor a világválság miatt, a takarékosság jegyében – írja az airshowinfo.hu. A repülőnapokra a korábbi években több mint 120 ezren voltak kíváncsiak.

A Honvédelmi Minisztérium a közleményében azt írta, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt.

Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is

– fogalmaztak.

Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is.