Magyarország a rokkantsági nyugdíjasok számát tekintve 2010-ben még a középmezőnyben fogalt helyet az uniós tagállamok között, míg rokkantsági nyugdíjakra fordított kiadásokat GDP-hez viszonyított 1,2 százaléka némileg meghaladta az EU-27-ek egy százalékos átlagát. A rokkantnyugdíjasok száma 1990-es évek tömeges elbocsátási hullámával ugrott meg, a 2000-es évek elején még emelkedett, ám 2005-től kezdve csökkent.

Forrás: KSH

Ez részint a új rokkantak csökkenő számának következménye, illetve az 1990-es években rokkantnyugdíjba kerültek beleidősödtek az öregségi nyugdíjrendszerbe, így már rendes öregségi ellátást kaptak. 2011 januárjában 338 ezren részesültek korhatár alatti rokkantellátásban, ami negyedével kevesebb volt, mint tíz évvel korábban, ám még mindig 100 ezerrel többen, mint 1990-ben a rendszerváltáskor. A gazdaságilag fejlettebb megyékben alacsonyabb volt a rokkantak aránya - a legkisebb a fővárosban -, míg a legmagasabb, 8 százalék feletti az aktív népesség arányában Békésben, Somogyban - derül ki KSH tanulmányából.

A rokkantsági rendszert 2011 után az Orbán-kormány jelentősen átalakította, követve elődeit a rehabilitációt állította előtérbe. Ugyanakkor míg a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok a rokkantellátás átalakítást felmenő rendszerben képzelték el, vagyis az újonnan munkaképességüket vesztett munkavállalók rehabilitására koncentráltak, addig az Orbán-kormány tabula rasat teremtve megszüntette a rokkantnyugdíjakat, pontosabban azokat szociális ellátássá alakította és minden korábbi rokkantnyugdíjast rehabilitációs felülvizsgálatra kötelezett. A kormány törekvése érthető, hisz csak 2013-ben 249 milliárd forintot költenek a rokkantsági ellátásokra. A cél - a rehabilitáció és a munkaerőpiacra való visszavezetés - nemes, ugyanakkor érdemi rehabilitációs hálózat nem épült ki, a munkaerőpiac pang, ráadásul a 5-10 éve inaktív munkaerőre a legritkább esetben tartanak igényt a cégek. A felülvizsgálatok nem vagy csak lassan haladnak, a rendszer eddig számottevő megtakarítást nem hozott, ellenben több száz ezer ember elveszítette nyugdíjellátást - amely viszont a korábbi - 1989-es - alkotmánnyal ellentétes.

Fokozatosan szűnt meg a férfitöbblet

2001-ben 2001-ben a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok nemek szerinti összetételét még határozott férfitöbblet jellemezte - olvasható a KSH tanulmányában. Ezt főként a férfiak gyengébb egészségi állapotával, általában a férfiak által végzett, az egészségre ártalmasabb, fizikailag megterhelőbb munkákkal, illetve a nőknek kedvező életmódbeli különbségekkel magyarázták. A férfi-nő arány azonban - a férfiak létszámának nőkénél jelentősebb csökkenése miatt - a vizsgált években egyre inkább a nők irányába tolódott el, sőt 2009-re meg is fordult. Azóta arányuk, ha nem is jelentős mértékben, de már meghaladja a férfiakét. (Ebben valószínűsíthetően az is szerepet játszott, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár emelkedése a nőket érzékenyebben érintette.)

A rokkantsági nyugdíjasok életkora viszonylag tág határok között mozog, a skála a legfiatalabb korosztályoktól lényegében a hivatalos öregségi nyugdíjkorhatár környékéig terjed. Az ellátás jellegéből adódóan korcsoport szerinti összetételük lényegesen különbözik az öregségi nyugdíjasokétól, bár - a nyugdíjkorhatár emelkedésével összefüggésben - az arányok körükben is egyre inkább az idősebb korosztályok felé tolódnak el: míg 2001-ben a 55 évesek, illetve annál idősebbek aránya 35 százalékot tett ki, addig 2011-ben már közel 64 százalék volt. A tanulmány nem taglalja - de ebből az adatból is látható, hogy a rokkantsági rendszer terhelése túljutott a csúcson - a következő években folyamatosan csökkentek volna a kiadások drasztikus beavatkozás nélkül is.

Forrás: KSH

A korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok szolgálati ideje jóval rövidebb, mint az öregségi nyugdíjasoké. A szolgálati idő hossza némileg rövidült az elmúlt 10 évben, érdemi elmozdulás azonban e szempontból nem történt. 2011-ben az ilyen jogcímen ellátást kapók valamivel több mint egyharmadának volt 30 vagy annál több év szolgálati ideje, 20 százalékuk rendelkezett 25-29, 17 százalékuk 20-24 évvel, közel háromtizedük szolgálati ideje pedig nem érte el a 20 évet sem - írja a KSH.

Havi 73 ezerrel a nyugdíjas nem viccelt

A rokkantsági nyugdíjasok megélhetését, életkörülményeit jelentősen befolyásolja ellátásuk nagysága. A rokkantsági nyugdíjak összege a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól, a szolgálati idő tartamától, a figyelembe vehető havi átlagkeresettől, valamint a rokkantság fokától függ. A rokkantsági nyugdíjak nominál összege - amelynek változásáról törvények, illetve kormányzati intézkedések döntenek - az utóbbi években folyamatosan emelkedett, 2001 és 2011 között összességében 2,2-szeresére.

Így egy korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasnak 2011 januárjában átlagosan 73,1 ezer forint ellátást folyósítottak. Magyarországon az egy főre számított nyugdíjas létminimum átlagos értéke - vagyis az a legkisebb összeg, ami a szerény megélhetéshez elméletileg elegendő - 2011-ben havi 75,5 ezer forint volt. Ennél kevesebbet kapott kézhez a rokkantsági nyugdíjasok megközelítőleg kétharmada, mintegy 215,5 ezer fő.

Forrás: KSH

A rokkantsági nyugdíjban részesülő férfiak átlagos, majd 76,9 ezer forintos ellátása 2011 januárjában valamivel több mint 7,5 ezer forinttal haladta meg a nőknek folyósított 69,4 ezer forintot. A férfiak javára fennálló különbség a nők jellemzően rövidebb szolgálati idejével, alacsonyabb fizetésével magyarázható. Az évközi emeléseknek és a be- és kilépő rokkantsági nyugdíjasok nyugdíjának összetétel-változása eredményeként 2001 és 2010 között összességében a rokkantsági nyugdíjak reálértéke számottevően, majd 21százalékal emelkedett. Ugyanakkor a rokkantsági nyugdíjak keresetekhez viszonyított aránya az ezredforduló óta lényegében nem változott, a rokkantsági nyugdíjak havi átlagos értéke 2001-ben a nettó átlagkereset 51, 2011-ben 52 százalékát tette ki.