Bár a budapesti nemzetközi repülőtéren a járatok száma még elmarad a járvány előttitől, a magyar és a koszovói légtér forgalma meghaladta a 2019-est – írja az airportal.hu

97 ezer le- és felszálló Ferihegyen

A portál kiemeli, minden korábbi rekordot megdöntött a Magyarország légterén átrepülő járatok száma 2022-ben: a magyar légiforgalmi irányítók 785 227 repülőgép biztonságos átrepülését biztosították tavaly, ez a gépmozgásszám az előző évi forgalmat 31, míg a járvány előtti 2019-est 3 százalékkal haladja meg, de még a korábbi 2018-as rekordnál is 1 százalékkal magasabb. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a le- és felszálló járatok száma 97 301 volt tavaly a HungaroControl adatai szerint, amely a 2021-es forgalomhoz képest jelentős, 80 százalékos emelkedést mutat, de a járvány előtti év forgalmától még mintegy 20 százalékkal elmarad.

Koszovó felett is magyar légi navigációs szolgálat

HungaroControl légiforgalmi irányítói és repüléstájékoztatói által Magyarország légterében kezelt teljes forgalom 947 194 volt 2022-ben, amely az előző évihez képest 75 százalékos bővülés, a járvány előtti év forgalmát pedig 0,26 százalékkal haladja meg – olvasható az airportal cikkében.

Rekord nagyságú volt a Koszovó feletti magas légtér forgalma is (ennek irányítását a NATO megbízásából látja el a magyar légi navigációs szolgálat). Itt 144 247 járatot kezeltek a magyar irányítók. A HungaroControl légiforgalmi irányítói és repüléstájékoztatói összesen 1 091 441 járat, azaz legalább 150 000 000 utas biztonságos közlekedését segítették 2021-ben Magyarország és Koszovó légterében.