Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma délután fogadta az orosz Vnyesekonombank vezetőit. A megbeszélésen a felek áttekintették a Pakssal, a Dunaferrel és a Malévval kapcsolatos kérdéseket. A tárgyaláson az orosz bank képviseletében Dmitrijev Vlagyimir Alekszandrovics, a VEB elnöke, valamint Szapelin Andrej Jurjevics, a pénzintézet alelnöke vett részt. A magyar felet a tárca vezetője mellett Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár, Márton Attila országgyűlési képviselő és Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke képviselte - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az áttételesen a Vnyesekonombank tulajdonában álló ISD Dunaferr Zrt. sorsáról Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai "atomtárgyalásain" is szó esett, Dorkota szerint a kormány még mindig nem adta fel azt a tervét, hogy megvásárolja a céget - igaz, a menedzsment eddig mereven elzárkózott a cég eladásától, azonban a tulajdonos másként is dönthet. A Dunaferr-ügyet a jelek szerint a magyar fél tartja napirenden, míg az oroszok a Malévban benn ragadt 120 millió eurós Vnyesekonombank-követelést rendeznék már szívesen.

Szijjártó is egyeztetett a Dunaferről

Szijjártó Péter a Vnyesekonombank (VEB) elnökével egyeztetett csütörtökön Budapesten az orosz állami bank fejlesztési terveiről a Dunaferrben. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI megkeresésére elmondta, hogy találkozott a Vnyesekonombank Magyarországra látogató elnökével, Vlagyimir Dmitrijevvel, és egyeztettek a Vnyesekonombank Dunaferrt illető fejlesztési terveiről. Szijjártó Péter kiemelte: mivel a Dunaferr a térség egyik legnagyobb munkaadója, valamint a magyar kohászati ipari kultúra letéteményese, ezért a magyar kormány a vasmű hosszú távú fenntartható működésében érdekelt. Ennek megfelelően tárgyalások kezdődnek a Dunaferr és a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) között a jövőbeni fejlesztésekben az együttműködésről.

Az államtitkár kitért arra, hogy tárgyaltak a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Vnyesekonombank együttműködéséről a magyar-orosz mezőgazdasági termékforgalom növelése érdekében.

A Vnyesekonombank az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosa, emellett korábban a Malév kisebbségi tulajdonosa és egyben hitelezője volt.

QP | Quality Placement