A Miniszterelnökség kedden közölte, hogy az EUTAF az irányítási és kontrollrendszerben bekövetkezett változásokat tematikus ellenőrzés keretében vizsgálja. Az ellenőrzés hatóköréről és módszeréről az EUTAF az Európai Bizottsággal - a tagállam és az Európai Bizottság közötti partnerség jegyében - előzetes egyeztetést tartott, tekintettel az intézményrendszerben bekövetkezett változásokra.

Az ellenőrzés alapvetően két területre irányul. A statikus vizsgálat tárgyát képezi egyrészt az intézményrendszeri változások jogszabályi hátterének és megfelelőségének értékelése. Azt vizsgálják, hogy az intézményi átalakítások kapcsán minden, a támogatások kezelésének szabályosságához nélkülözhetetlen dokumentum, szabályzat, illetve eljárásrend aktualizálása, frissítése megtörtént-e.

Az ellenőrzés másik célja a humán kapacitások vizsgálata a közreműködő szervezeti feladatok irányító hatóságokba történő bevonása tekintetében. A helyszíni ellenőrzések folyamatban vannak, a végleges jelentést az ellenőrzött szervezeteknek, illetve az Európai Bizottság részére megküldik - írja az MTI-nek küldött válaszában a Miniszterelnökség.

Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős uniós biztos, Johannes Hahn szóvivője múlt pénteken az MTI-nek elmondta, hogy az uniós támogatások fogadására kialakított új magyarországi rendszer papíron elfogadhatónak tűnik, ám Brüsszel biztosítékot szeretne kapni az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságtól (EUTAF). A szóvivő arról is beszámolt, hogy az április 15. előttről származó számlákat a normál ügymenet szerint fizeti ki a bizottság.

Nem állították le, csak nem fizetnek

"Megerősítettük, hogy miután a bizottság nem állította le a kifizetéseket, a magyar hatóságok dönthetnek úgy, hogy az új intézményrendszerben kiállított fizetési igényeket is benyújtják" - tette hozzá Johannes Hahn szóvivője, akinek válaszából az is kiderül, hogy ezek feldolgozásához azonban Brüsszel előbb biztosítékot szeretne kapni a EUTAF-tól.

"Emellett a saját auditoraink is végezhetnek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket a helyszínen" - tette hozzá Shirin Wheeler.

Az Európai Bizottság a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával kapcsolatos vizsgálata miatt kérte korábban, hogy április 15-étől, amíg a vizsgálat nem zárul le, addig a magyar kormány ne küldjön ki számlákat. Shirin Wheeler április 28-án azt közölte, hogy az Európai Bizottság nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, de választ vár a magyar hatóságoktól azokra az aggodalmaira, amelyek az uniós források felhasználásának magyarországi átszervezésével kapcsolatosak.

QP | Quality Placement