A Napi Gazdaság cikke Még nem tűntek el a piacról a jegybanki kamatcsökkentésre vonatkozó várakozások, de már most akadt bank, amelyik ellenkező irányba lépett. A K&H Bank e héttől megemelte néhány konstrukciója betéti kamatát, nem is csekély mértékben. A bank az úgynevezett üdvözlet betétre a korábbi 10,5 százalék helyett 13,13 százalékos kamatot kínál. Ez 263 bázispontos emelés lenne, de ennyire azért nem fogott vastagon a K&H ceruzája, ugyanis az akciós futamidő háromról két hónapra rövidült. Ennél is rövidebb lejáratra ugyan, de meghökkentő magasságba emelkedett a bank korábban 13,13 százalékot kínáló fióknyitási lekötött betétje. Ráadásul úgy tűnik, hogy a 14 százalékos, egy hónapra szóló kamattal elég sokan élhetnek is. A K&H ugyanis a nyitástól számított fél éven keresztül teszi lehetővé új ügyfeleinek, hogy éljenek az akciós lehetőséggel, erre az időszakra pedig közel húsz fiókátadás esik. A bank az idén Vácott, Budakeszin, legutoljára pedig február 2-án Gödön nyitott új egységet. A meglévő ügyfelek megtakarításaikat többek között a K&H köszönet betétbe, a K&H mix megtakarításba, valamint az egyéves futamidejű K&H lekötött betétbe helyezhetik el.
QP | Quality Placement