A Napi Gazdaság pénteki lapszámának cikke

A képviselők évente egyszer, év elején tesznek vagyonbevallást, valamint a ciklus elején és végén, a továbbszolgálók tehát az idén még kétszer nyilatkoznak - igaz, a záró és a nyitó nyilatkozat gyakorlatilag egy bevallásnak számít. A vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, összehasonlításra azonban nincs lehetőség, hiszen az országgyűlési honlapon mindig csak a legutóbbi szerepel.


Pályakezdő fiataloknak - akik most szép számmal kerülhetnek be a parlamentbe -, alulfizetett értelmiségieknek vonzó lehet a magyar országgyűlési képviselők javadalmazása, ám az átlagos nettó 300-400 ezer forintos jövedelem kevés tapasztalt, a privát szférában eredményeket felmutató vezetőt gondolkodtat el azon, hogy karrierjét feladva politikai pályára lépjen. Miközben majd minden párt a képviselői fizetések csökkentését ígérgeti, valójában nevetséges pénzeket keresnek azok, akiknek milliárdos ügyekre van befolyásuk - ami a korrupció melegágya lehet.


A képviselők jogosultak természetbeni juttatásra: a legalapvetőbb a képviselő irodaház használata, a postaköltségek átvállalása. Minden képviselő kap egy notebookot a mindennapi munkához, ez nélkülözhetetlen, mert a törvényjavaslatokat már nem nyomtatják ki. A négy évig használt számítógépeket a képviselők csökkent értéken megvásárolhatják. A képviselők és családtagjaik jogosultak diplomata útlevélre, illetve kedvezményes MÁV-bérletre. A most záruló ciklus utolsó hónapjaiban felmerült, hogy képviselők halála esetén a családnak járjon egyfajta kárpótlás, ám a javaslatot leszavazták (később esetleg életbiztosítás fizetése szóba kerülhet). A most távozó képviselők hat hónapig még megkapják tiszteletdíjukat, megédesítve a mandátumvesztés keserűségét - nem utolsósorban ezzel akár ki lehet húzni az önkormányzati választásokig.


A képviselők alapfizetése bruttó 231,9 ezer forint - persze nincs, aki csak ennyit keresne, ugyanis a képviselők jogosultak bizottsági munkájuk után pótlékra, illetve költségtérítésre. (A kormánytag képviselők viszont miniszteri fizetésük mellé csak az alapdíjat kaphatják meg.) A pótlék összege a bizottsági tagságok számától, illetve a rangtól függ: a bizottsági elnökök az alapdíjuk 120, az alelnökök 100, míg a mezei bizottsági tagok 70 százalékos pótdíjat kapnak. A második bizottsági tagság már nem fizet olyan busásan, azután az alapdíj 25 százaléka jár csak.


A képviselők jogosultak választókerületi pótlékra - korábbi nevén költségtérítésre -, ez a választókerület és a parlament közötti távolságtól függ. Korábban a költségtérítés nettó jövedelem volt, ám egy aláírásgyűjtés hatására a parlament adó- és járulékkötelessé tette. (Az adómentes jövedelemnek nem minden képviselő volt híve, hiszen ezáltal csökken a nyugdíjalapjuk.) Ha egy képviselő száz kilométerre lakik a Parlamenttől, akkor választókerületi pótlékként megkapja az őt megillető alap- és pótdíj 95 százalékát - vagyis gyakorlatilag megduplázódik a jövedelme -, míg ha Budapesttől több mint 300 kilométerre lakik, akkor alap- és pótdíjának 160 százalékát kapja.


Egy átlagos képviselő alapdíjjal és egy bizottsági tagsággal, Budapesttől mondjuk 60 kilométerre levő választókerületből, nagyjából bruttó 750 ezer forintot kap, ami az átlagfizetéshez képest kellemes juttatás, de nem egy felső vezető javadalmazása. A legextrémebb esetben, ha valaki két bizottság tagja és 300 kilométerre van a választókerülete Budapesttől - ilyen aligha akad -, 1,1 millió forintra is felmehet a havi bruttó jövedelem.