Versenyhátrányt jelent a megújuló energiaforrásokra vonatkozó stratégia hiánya, Magyarországnak - a többi uniós tagországhoz hasonlóan - június 30-ig kell elkészítenie a megújuló forrásokra vonatkozó cselekvési tervet - mondta Olajos Péter, volt európai parlamenti képviselő a Renexpo sajtóbeszélgetésén.

A kimondottan ilyen energiaforrásokra fordítható 80 milliárd forint feletti támogatási lehetőségnek mostanáig - azaz a rendelkezésre álló időszak feléig - csupán 10 százalék alatti részét használta fel Magyarország - tette hozzá.

Olajos szerint hazánkban 1000 olyan település van, amely a jelenlegi technológiai színvonal mellett energetikailag önállóvá válhat, ehhez azonban 80 százalékban piaci források bevonására van szükség, amelynek érdekében versenyképes szabályozási környzetet kell kialakítania a kormánynak, többek között az engedélyezési eljárások egyszerűsítésével.

Célként fogalmazta meg a politikus a megújuló energiára vonatkozó törvény megalkotását, amely 10-15 évre biztosítaná a befektetők számára elengedhetetlen kiszámítható környezetet.

Az energiatakarékosság területén az állami intézmények példamutatására hívta fel a figyelmet Olajos, az önkormányzati energiafelhasználás racionalizálása érdekében pedig energiaügynökségek hálózatának kialakítását, illetve az energetikusképzés megteremtését és fejlesztését tartja elengedhetetlennek.

Példaként említette Kecskemét városát, ahol a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen mérték fel az önkormányzati ingatlanok energetikai állapotát, ez alapján pedig konkrét javaslatokat fogalmaztak meg az átalakításokkal kapcsolatban.

Sok esetben azonban a polgármesterek azzal sincsenek tisztában, hogy a település költségvetésének mekkora hányadát jelentik az energiaszámlák - tette hozzá.
QP | Quality Placement