Ősszel megállapodás lehet a helyreállítási alap pénzeiről – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós forrásokért felelős miniszter kedd este a Mathias Corvinus Collegiumban tartott előadáson, amiről a hvg.hu számolt be.

Szerinte az Európai Unió és Magyarország közti konfliktusok kizárólag tárgyalással, illetve azok sorozatával oldható meg.

Mint a lapnak adott interjúban Navracsics kifejtette, jelenleg bizalmatlanság uralkodik a felek között, elsősorban az Európai Bizottság részéről, olyan kérdésekben is amelyeket már korábban, akár évekkel ezelőtt megnyugtatóan rendeztek.

A területfejlesztési miniszter szerint Magyarországon fejlesztési politikáról beszélni uniós pénzek nélkül nem lehet. „Nálunk a területi politikának azért nincsenek nagy hagyományai, mert megszoktuk, hogy centralizált politikai környezetben élünk, Budapest pedig a maga kétmilliós lakosságával meglehetősen domináns pozícióban van” – jelentette ki Navracsics.

Navracsics a területfejlesztési politika céljait egyszerre nevezte ambiciózusnak és illozórikusnak, ugyanis a kormány azt szeretné elérni, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé tartozzon. Ennek első lépése azon célok azonosítása, amik élhetőbbé teszik az országot, a miniszter szerint ide tartozik a versenyképesség fejlesztése és a felzárkóztatás is. A következő években szerinte – mivel elmondása szerint az Európai Unió most ezekre szeret pénzt adni – látványos ugrás lesz Magyarországon is a zöld és digitális megújulásban – azonban hogy ez pontosan mit jelent, azt nem konkretizálta.

Navracsics az Európai Unió jövőjéről azt mondta, nem hisz egyik szélsőséges teóriának sem: nem gondolja sem azt, hogy az Unió a jövőben gazdasági érdekközösséggé silányulna, sem azt hogy létrejönne az Európai Egyesült Államok.