A szervezet azt várja a kormánytól, hogy 2023-tól a GDP legalább 10 százalékát fordítsák a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások finanszírozására. Ez GDP arányosan szerintük kevesebb, mint a pénzügyi gazdasági világválság idején (2008-2009) volt, és így is csak alulról közelíti az „EU GDP”-jéből e célokra felhasznált források arányát.

2023-tól

Már 2023 januárjában bevezetnék a vegyes indexálást, vagyis hogy a gazdasági eredményekből - a várható keresetnövekedés figyelembevételével - a nyugdíjasok is részesüljenek. (Jelenleg csak az inflációtól függ a nyugdíjak emelkedése - a szerk.)

Azt is szeretnék, ha a korbetöltött teljes jogú nyugdíjminimum a mindenkori nettó minimálbér (mai keretek között számított) 50 százalékát elérné és duplázzák meg a méltányosság alapú nyugdíjkeretet. A létminimum alatti nyugdíjak is nagyobb mértékben nőjenek a magas összegű nyugdíjaktól!

Követeléseik között szerepel a rugalmas nyugdíjrendszer az aktuális korhatárt megelőző 2-3 évben és létrehoznának egy idősekkel foglalkozó, javaslattevő és megállapodásra törekvő konzultációs fórumot.

2023 és 2026 között

Hosszabb távon, vagyis 2023 és 2026 között csökkentenék a nyugdíjrendszer torzulásait, illetve rendeznék a rokkantnyugdíjasok jogi helyzetét is.

Fontos lenne az önkéntes nyugdíjmegtakarítások kedvezőbb támogatása, illetve hogy a mindenkori nettó átlagkereset 60 százalékát haladja meg a nyugdíjak átlaga, és az éves nyugdíj emeléseknek legyen egy meghatározott mértékű minimum összege.

2026 után

Erősítenék a nemzedékek közötti szolidaritást, fenntarthatóvá tennék a nyugdíjrendszert, amelynek finanszírozása biztonságos, és vannak benne korrekciós lehetőségek.

Ezeken kívül a NYUSZET 5 pontot is megfogalmazott, amelyre szerintük a kormánynak figyelmet kell fordítania:

  • Idősügyi törvény megalkotása
  • Integrált szociális és egészségügyi rendszer (ISZER) összehangolt kialakítása.
  • Egészségben tölthető (nyugdíjas) időskori évek számának, növekedésének megalapozása.
  • Otthonápolási erőforrások növelése, idősotthoni férőhelyek számának és minőségének emelése.
  • Az idős generációra együttműködni kívánó erőforrásként tekintsenek.