Az oltatja be magát, aki akarja, és aki akarja, be tudja - mondta a csütörtöki kormányinfón Orbán Viktor miniszterelnök az Infostart beszámolója szerint. A kormányfő hozzátette: a járvány azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Akik nem oltatták be magukat, veszélyben vannak, akár életveszélyben is. "Nyugati vakcinából még érkeznek adagok" - mondta Orbán Viktor, a mennyiségeket sorolva megjegyezte, akár harmadik-negyedik oltásra is sor kerülhet. A kormány felkészült egy esetleges negyedik járványhullámra is.

Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk, az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen van Magyarország. Amikor eljön az a pillanat, hogy több oltóanyag van, mint ahány oltásra jelentkező, onnan az oltás egyéni felelősség, mert aki akarja, beoltathatja magát - magyarázta Orbán Viktor.

A szülők dönthetnek a 12 év felettiek oltásáról

A 12 év felettiek is olthatók már, erre nem indul külön kampány, a szülőknek kell ebben közreműködniük. Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást - ismertette a miniszterelnök.

Visszaveszik a védettségi igazolást attól, aki nem veszi fel a 2. oltást

Orbán Viktor elmondta, 137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határidő, és nem veszi fel az oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból, így az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát és az azzal járó kedvezményeket.

Újabb nemzeti konzultáció lesz

A miniszterelnök bejelentette, hogy a járvány után a kormány újabb nemzeti konzultációt indít, amelyben többek között a minimálbérről, a gyermekeket nevelő családok visszakapott szja-járól, a hitelmoratóriumról lesz szó.

A konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék, azzal, hogy ennek ellentételezésként adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak. Emellett szeretnének megerősítést kérni az emberektől a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése, valamint a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is - mondta a kormányfő.

Az átlagjövedelemig jár az szja-visszatérítés

A szja-visszatérítés egyszeri juttatás lesz a gyerekeseknek, ez a járvány miatt van, ha a gazdaság eléri az 5,5 százalékos idei növekedést.

Orbán Viktor elmondta: mindenki csak azt kapja vissza, amit befizetett. Nem pénzosztásról beszélünk, hanem arról, hogy aki amit befizetett, azt kapja vissza, az átlagjövedelem adószintje a felső határ. Ezt feltettük a konzultációs ívre is. Sok pontosítás lesz még. A kulcsszereplő az adóhivatal lesz - idézte a kormányfőt az Infostart.hu.

Tíz nap szabadságot kapnak a védekezésben részt vevők

Tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben. Rendelet határozza meg, kikre terjed ki az intézkedés, ez még csütörtökön megjelenik. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek a védekezésben részt vevők - fogalmazott az MTI szerint Orbán.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ehhez hozzátette: ezt a szabadságot kifizetni nem lehet, ki kell venni, az a cél, hogy akik dolgoznak, pihenhessenek is.

Magyarország előrébb jár a többi európai országnál

Magyarország egy-másfél hónappal előrébb jár a nyitásban, mint a többi európai ország - mondta Orbán Viktor, aki szerint az ország a munkahelyek újraindításában is jobban áll, mint az eurózónás tagállamok. A munkanélküliségi ráta az eurózóna országaiban 8 százalékos, Magyarországon pedig 4,3 százalék. Magyarországon a dolgozó emberek száma 4,5 millió felett van, ez 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 azonos időszakában volt.

A kormány azt vállalta, hogy amennyi munkahelyet a koronavírus tönkretesz, annyit hoz létre. Azonban az év végéig lehetőség lesz arra, hogy kétszer annyi munkahelyet hozzanak létre, mint amennyit a vírus tönkretett - mondta a miniszterelnök.

A kormány a járványok és a népvándorlás korszakára készül

A gazdaságvédelem helyét átveszi az újraindítás. Két operatív törzs alakul meg a napokban, az egyik a gazdaság újraindításával, a másik a társadalmi élet újraindításával foglalkozik, ezeket Szijjártó Péter és Novák Katalin miniszterek vezetik majd.

Tizenöt év alatt három válság rázta meg Európát, a 2008-2009-es pénzügyi válság, a még mindig velünk élő migrációs válság és most a koronavírus-járvány. A kormány nem ugyanazt a gazdaságot képzeli el a válság után, mint azelőtt volt, hanem - levonva a tanulságokat - olyan évtizedre készül, amelyet a járványok és a népvándorlás korszakának nevezünk - mondta a miniszterelnök, kiemelve: ezért olyan gazdaságra lesz szükség, amely nemcsak békeidőben, hanem a járványok és a népvándorlás korszakában is képes kiegyensúlyozott, stabil, biztonságos lehetőséget nyújtani a magyaroknak.