Székely László annak az 50 ezer magyarnak az érdekében lépett fel, akik bejelentett lakcím híján nem számítanak belföldi állampolgárnak. Az érintettek többsége nem hajléktalan, hanem olyan albérletben él, ahova nem engedik bejelentkezni, így gyesen lévő, kisgyermekes szülők és nyugdíjasok is hátrányba kerülhetnek az egészségügyi ellátás során, miután a taj-számuk érvénytelen biztosítási jogviszonyt jelez - olvasható a lap cikkében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ombudsman kérésére az ombudsmani hivatal nyilatkozata szerint azt felelte, hogy azok a lakóhellyel rendelkező állampolgárok, akik lakcímbejelentési kötelezettségüknek bármilyen okból nem tesznek eleget, nem jogkövető polgárok, így a biztos által kért jogszabály-módosítás e "jogellenes állapot" fenntartását segítené elő.

QP | Quality Placement

A miniszter úgy látja, számukra lenne elvi lehetőség a lakcím bejelentésére, és akkor jogviszonyuk rendezett lenne. Az ombudsmani jelentés azonban cáfolja ezt a kijelentést, rámutatva, hogy noha a bérleti szerződés alapján a tulajdonos hozzájárulása nélkül is be lehet jelentkezni egy lakásba, az adó elkerülése miatt a tulajdonos sokszor kiköti, hogy ebben az esetben felbontja a megállapodást.