kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Nemcsak hazai, hanem európai uniós forrásokat is fel szeretnének használni a pedagógus-béremeléshez – mondta Rétvári Bence, lényegében megismételve a kormányzati kommunikációban hangoztatott álláspontot, amely szerint a fizetések rendezésének feltétele az uniós támogatások beérkezése. 

Ha ez megvalósul az államtitkár szerint, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógusbér-emelés, 2024-ben nem 10 hanem 25, 2025-ben pedig egy 29 százalékos béremelés valósulhat meg.

Ezzel elérhető, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen

– tette hozzá Rétvári Bence.

A kormánypárti politikus felidézte azt is, hogy 2022-ben "minden idők legszélesebb" konzultációját folytatták le oktatásügyben. A pedagógusokat a nyár és az ősz folyamán kérdezték, ekkor 24, illetve 33 ezren küldték vissza válaszukat, a tél folyamán pedig csaknem 130 ezer szülő válaszolt az iskolával kapcsolatos kérdéssorra.

Decemberben négyszáz pedagógussal és iskolaigazgatóval személyesen is egyeztettek, mindeközben folyamatosak voltak a tárgylások mind a köznevelési kerekasztal, mind a sztrájkbizottság ülésein.