Többletforrást kell biztostani a kultúrstratégiai intézményeknek ahhoz, hogy a kultúra ismét minél szélesebb körben elérhető legyen - közölte az MTI szerint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Novák szerint ahhoz, hogy a kulturális élet újraindulhasson, forrásokra van szükség. Olyan támogatásokat, programokat kell meghirdetni, amelyek eljutnak a kultúra résztvevőihöz.

A Novák által vezetett operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy adjon támogatást a fesztiváloknak, akár a kistelepüléseken is.

QP | Quality Placement

Sürgősen kérik a kormányt, adjon pénzt

A Nemzeti Kulturális Tanács arra kéri a kormányt, hogy sürgősen fogadja el a kultúrstratégiai intézmények hosszú távú működéséhez szükséges forrásokat biztosító, a 2021-2025-ös időszakra vonatkozó csomagot - mondta az MTI szerint Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Az intézkedés idén 19, jövőre 20 milliárd forint többletforrást biztosítana a kultúrának, valamint kisebb tételek is elérhetők lennének ebben az ötéves időszakban. A csomag a kiemelt nagy projekteket nem érinti, de magas színvonalú, kiszámítható működésre ad keretet a többletforrásoknak köszönhetően - mondta Vashegyi.

Kultúrstratégiai intézmények:

  • Nemzeti Színház
  • Magyar Állami Operaház
  • Budapesti Operettszínház
  • Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ
  • Müpa Budapest - Művészetek Palotája
  • Honvéd Együttes
  • Petőfi Irodalmi Múzeum
  • Magyar Nemzeti Múzeum
  • Szépművészeti Múzeum
  • Országos Széchényi Könyvtár
  • Magyar Nemzeti Levéltár
  • Magyarságkutató Intézet
  • Hagyományok Háza
  • Néprajzi Múzeum
  • Szabadtéri Néprajzi Múzeum
  • NMI Művelődési Intézet
  • Nemzeti Filmintézet

Nem működnek jól a sportszervezetek?

Arról is tárgyaltak, hogy a látvány-csapatsportágakat érintő tao-támogatás a jelenlegi 100 milliárd forintos összegét emeljék vissza a korábbi 125 milliárd forintra. (A tao-támogatás lényege, hogy a cégek adókedvezményért cserébe a társasági adójukat sportszervezeteknek ajánlják fel, így az adó összege nem a központi költségvetésbe kerül, hanem sportszervezetekhez - a szerk.) Ennek célja, hogy a sportszervezetek több támogatást kaphassanak, és ezáltal minél jobban működhessenek. A cégek vagy a működést, vagy a már futó programokat támogathatják társasági adójukkal - mondta a miniszter.

Az évi mintegy 100 milliárd forintos tao-támogatást elvileg csak utánpótlás-nevelésre költhetnék el a sportszervezetek, de ebből jut a profi sportolóknak és a sportszervezetek és cégek között közvetítőknek, és még a taózó céghez is visszajuthat ebből - írta meg bennfentesekre hivatkozva korábban a Népszava.

Pénzt kaptak művészek, hogy dolgozzanak

A kulturális ágazat dolgozói a koronavírus-járvány alatt is dolgoztak: előkészítették azokat a programokat, amelyekkel most kinyithatják kapuikat a kulturális intézmények - idézte az állami hírügynökség Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkárát.

A Köszönjük, Magyarország! programban mintegy 500-500 ezer forintot adtak 2800 művésznek, hogy abból kulturális programot készítsenek. Ennek köszönhetően jelenleg 4000-4500 olyan program áll rendelkezésre, amelyet már előre kifizettek - közölte az államtitkár.

A Déryné Programban utazó színházi csomagot állítottak össze, amelynek részeként több ezer előadás jut el az ország legkisebb településeire is, a Térzene Programban pedig valamennyi ötezernél több lakosú településen lehetőség van arra, hogy adott időpontban a köztereken klasszikus zenét játszanak - mondta Fekete Péter.