A világon több mint 40 millió emberrel bánnak rabszolgaként. A lakosság számához viszonyítva a legnagyobb arányban Észak-Koreában élnek emberek rabszolgasorban (az ország minden 10. lakója ide sorolható), utána Eritrea, majd Burundi következik. Fiona David, a Minderoo Alapítvány elnöke a bemutatón azt mondta - a portál cikke szerint -, hogy a lista élén található országok mindegyikében állami támogatással végeztetnek kényszermunkát.

A legnagyobb számban Indiában élnek olyan emberek, akik személyi szabadságát ilyen formán korlátozzák: ott 8 millióan vannak rabszolgasorban. A második Kína, a harmadik Pakisztán, majd jön az arányosításban vezető Észak-Kora. Az ötödik pedig Nigéria, és az említett országok összevont létszámából kiderül, hogy ezekben él a világ rabszolgáinak 60 százaléka.

QP | Quality Placement

A felmérés szerint Magyarországon 36 ezer ember él rabszolgaként: ez 13500-zal több, mint ami a két évvel ezelőtti jelentésben szerepelt. Ez BB osztályzatot jelent az indexen, a régió többi országa is jellemzően ebben a helyzetben van. Itthon a legjellemzőbb a prostitúcióra kényszerítés. A portál arról ír, hogy korábban az Anthropolis Egyesület Modernkori rabszolgaság című könyvében az szerepel, hogy Magyarország ott van az EU az öt legnagyobb kibocsátó ország között a szexuális kizsákmányolás területén. Ez elsősorban nőket érint, a jellegzetesen közép-európai jelenségnek számító csicskáztatás viszont főleg férfiakat.

Kik is azok a rabszolgák?

A felmérés meghatározása szerint a modern kori rabszolgák közé azok tartoznak, akiket megfosztanak a szabadságuktól, mások tulajdonának, eladhatónak, megölhetőnek tartanak. Ide tartozik az emberkereskedelem, a kényszermunka és a kényszerházasság, de például a gyerekkatonaság és a kényszerprostitúció is.

A hazai rabszolgaság növekedésének fontos okozója az uzsorázás. Az Országos Kriminológiai Intézet egyik tanulmánya szerint az uzsorások általában olyanok, akik meghatározó szerepet töltenek be egy-egy közösség életében. A leginkább fertőzöttnek Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számít. A tízezreket kilátástalan helyzetbe taszító uzsorázás elleni küzdelmet egyébként a Fidesz-kormány is kiemelt feladatnak tekintette, ennek ellenére a helyzet nem sokat javult - írja a FüHü.

A globális kizsákmányolásban komoly szerepe van a gazdag országoknak is a Walk Free Foundation szerint: hatalmas mennyiségben importálnak olyan árut, amelyet valószínűleg kényszermunkával állítottak elő.

A fotó forrása: Shutterstock.