Civil szervezetekkel egyeztetett a pedagógusok béremeléséről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára - írja az MTI.

A távirati iroda beszámolója szerint az egyeztetésen részt vett:

  • Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében,
  • Király Nóra, a Fiatal Családok Klubja elnöke,
  • Skrabski Fruzsina, a Három királyfi, három királylány mozgalom vezetője,
  • illetve Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetője.

A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence elmondta: a kormány elkötelezett a pedagógusbér-emelés mellett, három év alatt 75 százalékkal növelik a tanárok juttatását. A magyar béremelés az Európai Unió legnagyobb ilyen jellegű konstrukciója lesz.

Béremelés három lépcsőben:

  • 2023-ban 21 százalékos,
  • 2024-ben 25 százalékos,
  • 2025-ben 29 százalékos emelést terveznek.

Az államtitkár szerint 770 ezer forintra nő a pedagógusok átlagbére. Rétvári Bence fontos lépésnek nevezte a béremeléshez az uniós források kifizetéséről hétfőn kötött megállapodást.

Az államtitkár a szakszervezetek hétfői javaslatára, amely köznevelési kerekasztal felállítását szorgalmazta, úgy reagált, meglepte a kérés, hiszen évek óta működik a köznevelési stratégiai kerekasztal.

Ebben a pedagógusszervezetek, szakszervezetek, diákszervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a munkáltatók és a fenntartók széles köre vesz részt. Ezzel párhuzamosan zajlik az egyeztetés a sztrájkbizottságokkal, konzultáltak a pedagógusokkal nyáron és ősszel is az iskolai körülményekről - mondta.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint Rétvári Bence egy látszategyeztetést folytatott a civilekkel. Azt írják, már csak a Határon túli Balerinák Köre hiányzott a találkozóról.