Tavaly tovább emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás. Benzinből 1,97 milliárd liter fogyott, amely 90 millió literrel, illetve 4,8 százalékkal magasabb, mint 2018-ban. A gázolajfogyasztás túllépte a 3,6 milliárd litert, amely pedig 150 millió literrel, 4,3 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi adat. Utóbbi azt jelenti, hogy tavaly átlagosan több mint 300 millió liter gázolaj fogyott a kutaknál, amelyre korábban még nem volt példa.

Ezek a fogyasztási adatok a teljes magyar kúthálózatot magukban foglalják, tehát nem csak a nagy hálózatokét, hanem az úgynevezett fehér kutakat is, amelyek a kisebb vidéki településeken fontos szerepet töltenek be. Hogy mekkorát, az kiderül, ha ezeket a számokat összevetjük a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tavalyi számaival. Ők ugyanis csak a tagok (Mol, OMV, Shell, Lukoil, Oil, Mobil Petrol) fogyasztásáról közölnek adatokat.

QP | Quality Placement

A benzin esetében a nagy kutaknál 1,48 millió liter fogyott, amely az 1,97 milliónak kicsivel több mint a 75 százaléka. Néhány tizedszázalékpontos eltéréssel ez az arány volt jellemző az elmúlt években is.

A gázolaj esetében tavaly a 3,6 milliárd literes teljes forgalommal szemben egy 2,43 milliárdos MÁSZ-tagi fogyasztás állt szemben, amely 67,5 százalék. Itt lehet látni egy minimális növekedést a nagy láncok irányában.

Ha a két üzemanyagtípust együtt nézve látható, hogy a forgalom 70,4 százaléka realizálódik nagy láncoknál. Ez a szám 2015-ben 68,9 százalék volt, tehát látható egy minimális eltolódás a magánkutak rovására. Tekintve azonban, hogy az elmúlt években a járműállomány több százezerrel nőtt Magyarországon vélhetően ez az eltolódás a fehér kutak esetében sem jelent bevételcsökkenést.

Ez még mindig nem a teljes fogyasztás

Üzemanyagot nem csak a töltőállomásokon, hanem közvetlenül az olajtársaságoktól is be lehet szerezni. Itt elsősorban fuvarozókra, agrárcégekre kell gondolni, akiknél nem mindig megoldható vagy nem gazdaságos, hogy ellátogassanak egy benzinkútra. Ők jellemzően nagyobb tételben vásárolnak és saját tartályban tárolják az üzemanyagot.

A nem a kúton vásárolt üzemanyag mennyiségéről a NAV jövedéki statisztikájából lehet következtetni, ahol közzéteszik, hogy mennyi benzin, illetve gázolaj került szabadforgalomba és fizették meg utána a jövedéki adót.

A benzin esetében nincs nagy eltérés nincs a kútforgalom és a teljes piacra kerülő mennyiség között, hiszen mind a fuvarozásban, mind pedig a mezőgazdaságban a gázolaj dominál. A szabadforgalomba kerülő és a kutakon eltankolt mennyiség között mindössze 22 millió liter az eltérés, amely 1,1 százalék.

Nem úgy a gázolajnál, ahol 903 millió liter nem járja meg a kutakat. Ez 25 százalékos eltérés, vagy 4,5 milliárd liter.

A haza üzemanyagmérleg tehát úgy néz ki, hogy

  • 6,47 milliárd liter üzemanyag kerül szabadforgalomba (ebből 1,99 milliárd liter benzin és 4,5 milliárd liter gázolaj),
  • 5,57 milliárd liter fogy a benzinkutakon (ebből 1,97 milliárd liter benzin és 3,6 milliárd liter gázolaj),
  • 3,92 milliárd liter fogy a nagy kúthálózatoknál (ebből 1,49 milliárd liter benzin és 2,43 milliárd liter gázolaj),
  • 1,65 milliárd liter fogy a fehér kutakon (ebből 478 millió liter benzin és 1,17 milliárd liter gázolaj).

Mennyi ebből az állam bevétele?

Tavaly az államnak 698,4 milliárd forint jövedékiadó-bevétele volt az üzemanyagokból. Ez a benzin esetében 120, a gázolajnál 110,35 forint literenként, kivéve egy meghatározott kör esetében, akik kedvezményt vehetnek igénybe. A mezőgazdasági termelők például hektáronként 97 liter gázolaj után a jövedéki adó 82 százalékát visszaigényelhetik. A fuvarozók pedig 7 forint kedvezményt kaptak tavaly minden liter dízel után.

A jövedéki adó mellett természetesen a 27 százalékos áfa is terheli az üzemanyagokat.